Keresőképtelenség, betegszabadság, táppénz

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy ideális, az emberi tényező kiszámíthatatlanságát nélkülöző világban a munkavállalók a jogszabályi keretek közt ugyan, de mindig a munkáltató igényeinek, és ezzel összhangban lévő saját akaratuknak megfelelő időben és állapotban állnának a munkáltató rendelkezésére. A realitás azonban ettől eltérő képet mutat. A munkavállalók különböző okok miatt képtelenné válhatnak arra, hogy munkavégzési kötelezettségüknek adott időszakban eleget tegyenek. Egy szociális államban azonban a keresőképtelenség nem jelenthet olyan mértékű jövedelem-kiesést a munkavállaló számára, hogy az megélhetését veszélyeztesse. A munkavállaló ezért ezekben az időszakokban is jogosult bizonyos juttatásokra: ilyen a betegszabadság idejére járó díjazás és a táppénz.

Ahhoz, hogy a betegszabadság és a táppénz fogalmát és kifizetésének feltételeit egymástól elkülönítsük, mindenképpen ismernünk kell mindkét juttatás előfeltételének, a keresőképtelen állapotnak a fogalmát. Keresőképtelen egyrészt, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban részesül, akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, valamint aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható. Keresőképtelen az a szülő is, aki várandóssága, illetőleg szülése miatt nem tudja munkáját ellátni és csecsemőgondozási díjra nem jogosult, aki tizenkét évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése alatt gyermeke mellett tartózkodik a kórházban, aki ilye korú beteg gyermekét otthon ápolja illetve az az anya, aki kórházi ápolás alatt álló egyévesnél fiatalabb gyermekét szoptatja. Ezen felül méltányosságból adható táppénz tekintetében keresőképtelennek minősül az a szülő, aki 12 és 18 év közötti beteg gyermekét otthon ápolja vagy gyermeke mellett tartózkodik a kórházban. Bármely okból fennálló keresőképtelen állapot igazolására kizárólag orvos jogosult.

A betegség miatt igazoltan keresőképtelen munkavállaló évente 15 nap betegszabadságra jogosult. Amennyiben a munkaviszony év közben jön létre, a munkavállalónak a munkában töltött idővel arányos betegszabadság jár. Mivel a korábbi szabályozással ellentétben a volt munkáltatónak már nem kell igazolást kiállítania a felhasznált betegszabadságok számáról, az új munkáltatónak nincs információja erre vonatkozóan. A munkavállalót attól függetlenül megilleti az arányos betegszabadság, hogy előző munkaviszonyában az arányosnál több vagy kevesebb betegszabadságot kapott. Betegszabadsága tartamára a munkavállalót távolléti díjának 70%-a illeti meg, ezt a kifizetést teljes egészében a munkáltató köteles teljesíteni. 

 

A betegszabadságot a munkáltató a rendes szabadságra vonatkozó szabályok szerint köteles nyilvántartani, döntése szerint vagy napokban, vagy órákban vezeti a felhasznált időt. Abban az esetben, ha az órában nyilvántartott betegszabadság maradéka egy egész beosztás szerinti munkanapot már nem tesz ki, attól függetlenül hány óra betegszabadsága maradt még a munkavállalónak, az egész munkanapot betegszabadságként kell kiadni. Következésképpen olyan eset nem állhat elő, hogy egy adott munkanap egy részére betegszabadság, a másik részére pedig táppénz jár a munkavállalónak. A betegszabadságot a munkáltató a szabadsághoz hasonlóan munkanapra adja ki, általános munkarendben tehát nem számolható el betegszabadság hétvégére. Amennyiben a munkavállaló szabadsága során keresőképtelenné válik, a kiadott szabadságot onnantól betegszabadságként és nem szabadságként kell nyilvántartani és kifizetni. Nem eredményez betegség miatti keresőképtelenséget az üzemi baleset, a foglalkozási betegség és a veszélyeztetett terhesség. Ezekben az esetekben a munkavállalónak nem adható ki betegszabadság, részére a társadalombiztosító más jogcímen teljesít kifizetést. 

Amennyiben a munkavállaló betegszabadságra tárgyévben már nem jogosult, de keresőképtelenné válik, táppénzre való jogosultságát a társadalombiztosító vizsgálja. A táppénzre való jogosultság megállapításához igazolt keresőképtelenség, fennálló biztosítási jogviszony és járulékfizetési kötelezettség szükséges. Hiába áll fenn tehát a munkavállalónak biztosítási jogviszonya, ha járulékfizetési kötelezettség nem terheli, nem jogosult táppénzre. Annak a feltételnek, mely szerint a munkavállalónak biztosítási jogviszonyban kell állnia a társadalombiztosítóval, nem elég a folyósítás kezdetén teljesülnie, szükséges, hogy a táppénzfolyósítás egész tartama alatt fennálljon a jogviszony. Ha a biztosítási jogviszony időközben szűnik meg, a munkavállaló többé nem jogosult táppénzre, a biztosító nem teljesít többé kifizetést. A táppénzre való jogosultságnak időbeli korlátja is van, egy év folyamatos folyósítást követően a munkavállaló jogosultsága megszűnik, ezután keresőképtelenségére tekintettel már nem illeti juttatás.  

A táppénz összegét mindig a munkavállaló keresőképtelenségének első napján érvényes napi alap szerint számolja ki a társadalombiztosító. Táppénz a keresőképtelenség minden naptári napjára jár, függetlenül attól, hogy az adott nap munkanap, munkaszüneti nap, ünnepnap vagy pihenőnap. Mértéke a napi alap 60%-a. Amennyiben a munkavállaló keresőképtelenségét megelőzően nem állt 2 évig folyamatosan biztosítási jogviszonyban, az ellátás mértéke a napi alap 50%-a. Ugyanennyi táppénz jár azokra a napokra, melyeket a munkavállaló kórházban tölt. Az ellátást a munkavállaló számára a társadalombiztosító fizeti ki, azonban a juttatás fedezetének harmadát a munkáltató ún. táppénz-hozzájárulása biztosítja. A munkáltató és a társadalombiztosító költségmegosztásának köszönhetően a munkáltató akkor is köteles bizonyos összeget a munkavállaló ellátására fordítani, ha az 15 napon túl keresőképtelen. 

[htmlbox Opus_Simplex]

 

 

---