Kétszáz új munkahely Szarvason

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Közel kétmilliárd forintból fejlesztette termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., a cég az IKEA egyik lámpacsaládjának kizárólagos gyártójává válik a projekt révén.

Csébits Ferenc vezérigazgató a keddi szarvasi sajtótájékoztatón elmondta, a fejlesztéssel közel 200 új munkahelyet teremtenek Szarvason. Kifejtette, a cég az emblematikus Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyárt, utóbbinak 70 százalékát exportálják a világ szinte valamennyi országába. A beruházásnak köszönhetően jövőre a 2016-os kétszeresére bővülhet a termelés.     

Gáspár Gergely kereskedelmi igazgató a projektről szólva kifejtette, a 100 százalékig magyar tulajdonban lévő vállalat 1996-ban kötött partnerségi megállapodást a svéd bútorkereskedő óriásvállalattal, az IKEA-val. A közelmúltban pályáztak a cég egyik  lámpacsaládjának egyedüli gyártására, "amely az egyik legösszetettebb lámpa a kínálatban, mintegy 40 alkatrészből áll" - magyarázta.     

A gyártást egy kínai vállalattól veszik át, számításaik szerint nyáron már a cég lesz a termék kizárólagos beszállítója az IKEA-nak. Jelenleg heti 20 ezer darab lámpát készítenek, de a gyártás átvétele után évi 1 millió lámpa értékesítését tervezik - tette hozzá.     

Kommentár a munka törvénykönyvéhez 2017

Az új kiadás feldolgozza a munka törvénykönyve időközben bekövetkezett módosításait, és a Kúria jogalkalmazási tevékenységét. Részletesen áttekinti a Ptk. munkajogban is alkalmazandó rendelkezéseit, valamint tárgyalja a régi Pp. hatályban lévő és az új Pp. 2018-tól alkalmazandó munkajoggal kapcsolatos szabályait.

Megrendelés >>

 

A vállalat a beruházás során 4 ezer négyzetméter üzemterületet újított fel, amelyből 2500 négyzetméter termelési terület. Csaknem 30 gépet, fröccsöntő berendezéseket, adagoló- és szárítórendszert, új lakkozósort, vákuum fémgőzölő kabint szereztek be; és háromféle új technológiát vezettek be, nagyfokú automatizálást és robotizálást is végrehajtva. A tervezett 200-ból 120 új munkavállalót már felvettek. Egy részük diplomás, vezető szakember - fejtette ki Gáspár Gergely.    

Hozzátette, a beruházás révén a fröccsöntő üzemükben évente minimum 74 millió darab alkatrészt fognak gyártani, árbevétel-növekményük számítások szerint hatmilliárd forint lesz.     

A kétmilliárd forintos beruházási költség körülbelül 10 százalékát pályázati forrásból, 15 százalékát saját erőből, a fennmaradó részt banki hitelből finanszírozták - mondta el az MTI-nek.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A vállalat Magyarország legnagyobb lámpa- és világítótest gyártó üzemévé vált, a lámpák előállításához szükséges műanyag-, fa-, és fém alkatrészek saját üzemeikben készülnek, emellett saját galvanizáló, valamint festő gyártósorokkal is rendelkeznek. Üveghajlító üzemükben - amely Európában az egyik legnagyobb teljesítményű ilyen üzem - négy ipari kemence segítségével folyamatosan állítják elő az üvegburákat és üveglapokat.     

A dolgozók létszáma 420, kétharmaduk lámpa-, egyharmaduk kávéfőző gyártással foglalkozik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat adózott eredménye 2016-ban 56 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi 16 millióról. Az értékesítés nettó árbevétele 2016-ban 3,77 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 3,8 milliárd. Ebből a belföldi értékesítés 1,57 milliárd forintot tett ki az előző évi 1,2 milliárddal szemben.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Árverés

    Az adóvégrehajtási eljárás során végzett értékesítési módokon kalauzolja végig az olvasót az Adó szaklap írása. A januártól hatályos adóvégrehajtási törvény az értékesítések területén nem változtatta meg alapvetően a korábbi eljárási rendelkezéseket, viszont az eddig némileg szabályozatlan romlandó vagyontárgyak értékesítése körében jelentősebb újdonságot vezetett be.

     

  • cégvezető

    A cégutódlás problémája tömegesen szakad a magyar családi vállalkozások nyakába, miután ezek többségét a rendszerváltás környékén alapították, vagyis a generációváltás igencsak esedékes. Hogyan tud egy cég tulajdonosa visszavonulni az aktív üzleti élettől úgy, hogy közben nem kerül veszélybe a sok év alatt felhalmozott cégvagyon? A családon belüli öröklés kézenfekvőnek hangzik, de egy alkalmatlan utód nagyobb veszélyt jelenthet a cégre, mintha külső érdekeltség kezébe kerül a családi vagyon. A dilemmára azonban van megnyugtató jogi megoldás.

  • Fotó: shutterstock

    Pünkösdnek hála, az adózók nyernek néhány napot a 2017-ről szóló szja-bevallással, amelynek benyújtási határideje idén május 22. – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Fontos az is, hogy a tavalyi adóévre az adózók már nem kérhettek munkáltatói adómegállapítást, ám a NAV az eddigieknél szélesebb körben segíti az adófizetőket. Az eSZJA-rendszer bevezetésének egyértelmű vesztese a civil szféra: az 1%-os felajánlások összege már tavaly is 1 milliárd forinttal csökkent, a Mazars szakértői szerint idén várhatóan még kevesebben tesznek felajánlást.

  • Unió

    Érvényesül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) álláspontja az Európai Unió tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen közzétett új szabályozási javaslatában - közölte a köztestület.

  • gyár, munkás, nő

    Egyre kevesebb a cég, ám egyre több a munkavállaló az ágazatban - derül ki a Világgazdaság cikkéből.