Kevesen fogadnak el főnöknek meleget, vagy romát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A többség nem fogadna el szívesen sem főnöknek,  sem beosztottnak meleget, romát, zsidót vagy éppen tőle eltérő politikai beállítottságú embert. A diákok többsége viszont nyitott munkahelyen dolgozna.


A diákok 83 százaléka nyitott, diszkriminációmentes munkahelyen szeretne dolgozni, azonban minden második foglalkoztatott találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel munkahelyén Magyarországon – derült ki a Gemius piackutató cég pénteken Budapesten bemutatott felméréséből.

A kutatás szerint a válaszadók mintegy 40 százaléka nem választaná munkatársának romát , vagy a – nemzetközi kutatások szerint a társadalom 5-8 százalékát kitevő – LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és a társadalomból bármi módon kilógó úgynevezett queer) embert, beosztottnak vagy felettesnek pedig még többen utasítanák el őket.

Innovatív vezetői eszköztár
A Business Coach Kft. és a Wolters Kluwer Kiadó közös szervezésében 2014. szeptember 19-étől indítjuk 10+1 alkalomból álló INNOVATÍV VEZETŐI ESZKÖZTÁR programsorozatunkat, mely az összes témát érinti, amit egy mai vezetőnek tudni érdemes.

Modulok:

Ön és emberismeret; Érzelmi intelligencia a vezetésben; Vezetői kommunikáció- Asszertivitás; XXI. századi motiváció; Helyzetfüggő vezetés; Prezentáció, moderáció és értekezletvezetés; Időgazdálkodás- Delegálás- kontrolling;  Konfliktuskezelés, változásmenedzselés; Projektmenedzselés és időgazdálkodás; Stresszkezelés és Work-Privat Life-Balance; Munkajog a gyakorlatban

Helyszín: Business Coach Kft., 1062 Budapest Andrássy út 98.

További részletek és jelentkezés >>

Az eltérő politikai beállítottságú felettest vagy beosztottat a válaszadók több mint a fele elutasítaná, mintegy negyedük pedig kollégaként sem látná szívesen. A zsidó vallásúak esetében hasonló eredményekre jutott a felmérés. A testi fogyatékossággal bíró embereket szintén nem tolerálják a magyar munkavállalók a kutatás szerint: mintegy 62 százalékuk nem szeretné felettesének őket, minden harmadik pedig nem dolgozna velük munkatársként sem.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.