Leállhat a szemétszállítás Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztisztasági sztrájk szakadhat a fővárosiak nyakába, nincs munkabéke a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél.


 A sztrájkot a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) működő alapszervezete szervezi – közölte a HVDSZ 2000 az MTI-vel. Az érdekképviselet a bértárgyalások elhúzódása, elakadása, illetve a munkáltató érdemi javaslatainak hiánya miatt döntött a sztrájkról – tették hozzá.

A tervek szerint a szakszervezet február 20-án, hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkol, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én már a bérmegállapodás megkötéséig, vagyis határozatlan ideig tartó sztrájkot indítana.

A szakszervezet 2016-tól 2018 végéig 30 százalékos bértömeg növelést követel a munkáltatótól, az FKF ezzel szemben 4 százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba a munkavállalóknak.

A közlemény szerint a szakszervezet idei követelésénél figyelembe vette a 2016 utolsó negyedévében végrehajtott, 4,3 százalékos alapbéremelés 2017-re áthúzódó hatását, valamint a rendkívüli jutalom kifizetését, amit a cég az idei első negyedévre tervezett. Továbbá arra is tekintettel voltak, hogy 2016-ban az FKF-nél a 2 százalékos létszámcsökkenés ellenére csaknem 5 százalékkal nőtt a ledolgozott munkaidő.

A közlemény szerint az FKF-nél évek óta nem volt érdemi bérfejlesztés, és egyre nagyobb a munkaerőhiány. A munkavállalóknak ráadásul az eddigieknél rosszabb munkakörülmények, munkabiztonság mellett kell dolgozniuk, amit a szakszervezet szerint a munkabaleseti statisztikák is alátámasztanak, ugyanis 2013-2015-ben 40 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma – közölték. Az Adó Online kérdésére Király András, a HVDSZ 2000 vezetője azt is elmondta, üzembe állítottak a cégnél új gépeket, s ezek miatt nőtt a balesetek száma, de halálos baleset szerencsére nem történt.

A sztrájk céljai között nem szerepel az FKF-től elbocsátott szakszervezeti vezetők visszavétele – mondta el Király az Adó Online kérdésére, hiszen ezt nem is tenné lehetővé a hazai szabályozás, az elbocsátottak munkaügyi perekben igyekeznek érvényesíteni az igazukat. Az elbocsátott dolgozók ügyében nemzetközi tiltakozó mozgalom indult.

Az FKF 2800 dolgozója közül 2100 tagja az alapszervezetnek.

 A zrt. közölte, a szakszervezet által bejelentett két lehetséges sztrájkidőpontra még nincs megállapodás az érdekképviselet és a munkáltató között a még elégséges szolgáltatás mértékéről, valamint az erről szóló elsőfokú bírósági döntést sem hozták meg. Mivel az elsőfokú bírósági döntés közlésétől számított 5 napon belül fellebbezni lehet a határozat ellen, a két sztrájk jogszerű megtartásának törvényi előfeltételei még nincsenek meg – közölte az FKF.

(Adó Online, MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.