Már ellenzi a KASZ a vasárnapi zárva tartást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változni látszik a kereskedők szakszervezetének álláspontja, a vasárnapi nyitva tartásra voksolnak már.


A KASZ levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez és Áder János köztársasági elnökhöz – írja lapunbkhoz eljuttatott közleményében a szakszervezet.

A levélben azt írják, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) korábban támogatója, sőt az egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartás kérdésének. Ugyanakkor most sem, sőt eddig sem értettek egyet olyan változtatással, amelynek eredményeképpen csökkenhet a dolgozók jövedelme, illetve kevesebb ember dolgozhat a jövőben. Azt látják, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között az üzletek nyitva tartásáról szóló szabályozás rossz irányba ment. Nem foglalkoznak azzal, hogy nagy a dolgozók leterheltsége, folyamatosak a jogszabálysértések, és egyre erősebb a munkahelyi stressz. Ezzel szemben a kormánypárti többség csak a serpenyő egyik oldalát nézte, hibásan – írják.

A KASZ aláírásokat is gyűjtés kezdődött a nagyobb élelmiszerláncoknál dolgozó munkavállalók
körében. Ennek során – írják a levélben – az aláírásgyűjtésben részt vett üzletekben a dolgozók közel 90%-a elutasította a vasárnapi zárva tartást. Azaz több mint 10 ezer dolgozó a nevét és személyes adataikat felvállalva kiállt a vasárnapi nyitva tartás mellett. Mindezt azért, hogy a változás révén ne kerüljön veszélybe korábbi bérük, vagy akár munkahelyük – írja a levélben a KASZ. A szakszervezet a köztársasági elnöktől azt kéri, küldje vissza a parlamentnek a törvényt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.

2024. április 15.

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 12.

K&H: megállt a fiatalok jövedelemnövekedése

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret.