Megegyezett Tesco a szakszervezetekkel

  • Értesítő a rovat cikkeiről

 Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel pénteken a béremelésről és a létszámbővítésről.

A Tesco a megállapodás szerint 2017. szeptember elsejétől - visszamenőleg - bruttó 179 000 forintra emeli a havi bérminimumot - áll a Tesco, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közös közleményében.

Minden teljes munkaidős, áruházi, valamint raktári munkatárs fizetése a cafeteriával legalább bruttó 191 000 forint lesz, ami kiegészülhet pótlékokkal és egyéb bérkiegészítéssel. Egy budapesti zöldségáru-feltöltő bére így jellemzően meghaladja majd a bruttó 220 ezer forintot - írták. 

A Tesco a most bejelentett, idei negyedik béremeléssel együtt az elmúlt két évben már közel 9 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Ezen felül az áruházlánc az év első fél évében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 kolléga OKJ képzésébe, lehetőséget teremtve számukra a fejlődésre. 

Megállapodás született arról is, hogy mely területeken vesznek fel több száz munkatársat, illetve melyek azok a területek, ahol hatékonyabb munkaszervezéssel jelentősen csökkenthető a munkavállalók terhelése.

Munkajogi Mesterkurzus - A munkaidő és a pihenőidő

Előadás helyett Tréning: a résztvevők minden témához kapcsolódóan feladatokat oldanak meg

Tömeg helyett Csoportmunka: kiscsoportokban zajlik a munka

Szónoklat helyett Konzultáció: a résztvevők a képzés során végig kérdezhetnek az előadóktól

Időpont és jelentkezés >>

 

A közlemény idézi Pártos Zsoltot, a Tesco ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: a társaság továbbra is hisz a párbeszédben és bízik abban, hogy a szakszervezetek a munkavállalók képviseletében a jövőben is valódi partnerként működnek együtt a Tescóval.  

A szakszervezetek az egyeztetésen megerősítették, hogy a sztrájktárgyalások  megállapodással lezárultak, a sztrájkbizottságok működésüket befejezték.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint a mostani béremelés eredményeként a kereskedelemben korábban nem tapasztalt mértékű béremelés valósult meg.

Karsai Zoltán, a KASZ Tesco alapszervezet vezetője a megállapodást értékelve a közleményben kifejtette: ..."azzal a tudattal álltunk fel a tárgyalóasztaltól, hogy a konstruktív egyeztetésnek ebben a formában igenis van értelme. Hiszünk benne, hogy ugyanezt elmondhatjuk majd a jövő évre vonatkozó bértárgyalások lezárása után is."  

A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál. Az áruházlánc korábbi közlése szerint szeptember 8-án a munkabeszüntetés miatt a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés. Szeptember 9-én este az országban működő összesen 206 áruházból 27 volt zárva, 12 hipermarket és 15 kisbolt nem tudta fogadni a vásárlókat. A szakszervezet tájékoztatása szerint mintegy 4000-5000 Tesco dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben.

A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének pedig mintegy 1000 tagja van.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • Tesco

    Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.

  • Tesco

    Szerdán egy dunántúli megyeszékhelyen indul a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretekre és -típusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosításához szükséges minimális dolgozói létszámot - mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizottságának elnöke kedden az MTI-nek.  

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • borospince

    A bortermelők 56 százaléka választotta az egyszerűsített adminisztrációt.

  • nyugdíjas

    Hamarosan dönthet a kormány a nyugdíjasok munkavállalási lehetőségeinek további könnyítéséről- írja a Magyar Idők.

  • bankkártya

    Rendkívül sikeres a tavaly indított bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben a 2017. december 31-ig vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A most meghirdetett újabb 30 ezer terminállal a közeljövőben az online pénztárgépekhez viszonyított lefedettség megközelíti majd a 80 százalékot. Az újabb elfogadóhelyek telepítésének költségvetési forrását a kormány már korábban biztosította - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

  • Adó kódex

    A hitelezésről, a faktorálásról, a csődeljárásról és a lehetséges adókönnyítésekről tájékozódhat teljes körűen az Adó kódex legfrissebb számában, amelyet itt rendelhet meg.

  • lakáshitelek, InfoTandem

    Az idei első félévben folyósított lakáscélú hiteleknek immár a háromnegyede segítette használt lakások megszerzését. Az átlagos hitelösszeg 5,6 millió forint. Az InfoTandem infografikája.