Megnyílt a SzakMÁzz! kiállítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megnyitotta SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban


Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A helyettes államtitkár kifejtette, hogy különböző szintű szakmai képzések vannak, a kétkezi szakmák 3 évesek, az 5 éves technikusi képzések pedig érettségire épülnek.

 

Hozzátette, hogy a kormány ösztöndíjrendszerrel segíti a szakképzésben tanulókat, a támogatás havi 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedhet tanulási eredménytől és iskolatípustól függően.

Pölöskei Gáborné kitért arra, hogy a közép-magyarországi régióban hiányszakma például az asztalos, a hegesztő, a női és férfi szabó, a pék, a villanyszerelő, a kertész, de hiány van gyakorló ápolókból, magasépítő technikusból is.

Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója kiemelte, hogy a kormányhivatal a kiállítást az idén hatodik alkalommal rendezi meg általános iskolások, elsősorban 7-8. osztályosok és szakmát tanulni kívánók részére. 

A kiállításon az érdeklődők a fővárosi szakképzési centrumok és a nem állami fenntartású intézmények képzéseivel, közel száz szakmával ismerkedhetnek meg, látványos szakmabemutatókkal várják az érdeklődőket. A résztvevők ezen felül a munkaerőpiaci helyzetről és a hiányszakmákról is tájékozódhatnak – tette hozzá.

Az ingyenes rendezvény kedden és szerdán 9 és 16 óra között várja az érdeklődőket, mintegy 7 ezer látogatóra számítanak. Bővebb információ a www.facebook.com/szakmazz oldalon érhető el. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.

2024. április 15.

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 12.

K&H: megállt a fiatalok jövedelemnövekedése

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret.