MGYOSZ: fogy a munkaképes korú népesség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyáriparosok szerint a béremelés nem oldja meg a munkaerőhiányt, mert a munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak.


A munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd – mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Rolek Ferenc szerint a szakmunkás munkaerőhiánynál további gondot okoz, hogy a szakmunkás életpálya már kevésbé vonzó a fiatalok számára, mint 20-30 évvel ezelőtt. 

 

A szakember hiánnyal érintett területek közül példaként említette az építőipart, ahol építőipari szakmunkásokat keresnek és a vendéglátást, ahol szakácsot és felszolgálót nehéz találni. A szövetség alenöke azonban úgy véli, hogy a munkaerőhiány ma már a gazdaság minden területén jelen van.

Kérdésre válaszolva kifejtette: a szakember hiány révén nőnek majd a fizetések, azonban mivel a problémának demográfiai okai vannak, ezért a béremelés nemzetgazdasági szinten nem oldja meg a munkaerőhiányt. Ráadásul nehezíti a helyzetet a munkavállalási célú kivándorlás Nyugat-Európába.

Rolek Ferenc hangsúlyozta: azok a cégek, amelyek nem bírják a piaci versenyt és nem tudnak olyan hatékonysággal termelni, hogy munkaerőhiány miatt megemelkedett béreket kigazdálkodják, „elvéreznek” majd. Ez a fajta veszély az MGYOSZ alelnöke szerint elsősorban a magyar kis- és közepes vállalkozásokat fenyegeti.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.