MKKSZ: sztrájkra készülnek a közszolgálati dolgozók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal – jelentették be az MKKSZ képviselői kedden.


Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta, a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdte most meg a szervezet a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteivel együtt a sztrájk előkészítését. Hangsúlyozta ugyanakkor, továbbra is szeretnének tárgyalni a kormánnyal, és elérni, hogy a költségvetési törvény elfogadásáig találjanak forrást a béremelésre. 

Azt követelik, hogy azon közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint 2017-ben központi bérintézkedés, illetve akik saját ágazatukra, szakmai területükre vonatkozó bérintézkedésekből kimaradtak és nem tartoznak életpályatörvény hatálya alá, részesüljenek alapbérre megállapított bérkiegészítésben. Ennek mértéke három év alatt érje el az 50 százalékot, 2017-es mértéke pedig egyezzen meg a bérminimum idei százalékos növekedési mértékével – ismertette az MKKSZ elnöke.

 

Amennyiben nem sikerül megegyezni, július 17-én sztrájk lehet – közölte az elnök, hozzátéve: a dolgozókon múlik, hogy mely intézményben hányan csatlakoznak az akcióhoz. Elmondta azt is, törvényesen sztrájkolni csak ott lehet, ahol működik szakszervezet és a dolgozók legalább fele plusz egy ember támogatja az akciót.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke arról beszélt, már most is súlyos munkaerőhiány van a közszolgálat több területén, ez pedig akadályozza a minőségi feladatellátást.

Dobóczki Károly, a Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsának elnöke azt hangoztatta, az államkincstár rendkívül fontos feladatokat lát el, a dolgozók mégsem kaptak nyolc éve béremelést. Szintén kiemelte, hogy nem céljuk mindenáron a sztrájk, megegyezésre törekszenek.

Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere, az MKKSZ tagja azt mondta, polgármesterként látja, milyen „méltatlan” fizetésért dolgoznak az önkormányzati tisztviselők. Hozzátette, nem biztos, hogy a sztrájk a legjobb megoldás, de egy szakszervezetnek nem nagyon van más eszköze a figyelmeztetésre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.