Munkajogi praktikum: részmunkaidő helyett több munkáltató által történő foglalkoztatás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A több munkáltató által létesített munkaviszonynál a jogviszony egy munkavállaló és több munkáltató között jön létre. A felek egy munkaszerződést kötnek, amelyben egy munkakört állapítanak meg, amelyhez tartozó feladatokat valamennyi munkáltató felé el kell látni a munkavállalónak. A konstrukcióról mindent megtudhat az MKVKOK írásából.
Tegyük fel, hogy a munkáltató cég egy vállalatcsoport tagjaként olyan munkakörben alkalmaz munkavállalót (pl. könyvelőt, szakjogászt, adószakértőt, recepcióst, portást stb.), amely munkakörben végzendő feladatok ellátása a többi tagvállalat részére is szükséges lenne. Ahány munkáltató annyi részmunkaidős munkaszerződés ugyanazon munkavállalóval? Rengeteg adminisztráció, költség, munkajogi értelemben nem átjárható, párhuzamosan futó jogviszonyok, és még sorolhatnánk a hátrányokat… Bizonyára csábító lehet a munkáltatók számára egy olyan jogi megoldás, amely biztosítani tudja, hogy egy munkaszerződés aláírásával mindannyian munkaviszonyba kerüljenek az adott munkavállalóval és közös jogviszonyukat ezen egy jogi dokumentumba foglaltan szabályozzák, illetve a maguk között kialakított elvek mentén, arányosan, egymás közt megosztva viseljék a munkavállaló foglalkoztatásának költségeit, anyagi terheit. Nos, az új munkajogi kódexünk [2012. évi I. tv., a továbbiakban: Mt.] a „Több munkáltató által létesített munkaviszony” jogintézményének bevezetésével ennek lehetőségét teremtette meg.
A több munkáltató által létesített munkaviszony esetében tehát a jogviszony egy munkavállaló és több munkáltató között jön létre. A felek egy munkaszerződést kötnek, amelyben egy munkakört állapítanak meg, amely munkakörbe tartozó feladatokat valamennyi munkáltató felé el kell látni. A feladatok ellátása – a betöltött munkakör jellegéből adódóan, vagy a munkáltatók igényeihez igazodóan – történhet akként, hogy a munkavállaló munkaideje megoszlik az egyes munkáltatók között, és bizonyos óraszámot az egyik, majd munkaideje másik részét a másik részére dolgozik (például két cég közösen alkalmaz egy könyvelő kollégát, aki meghatározott óraszámban végez munkát egyikük és a másik részére), ám az is elképzelhető, hogy a munkavállaló egyidejűleg dolgozik minden munkáltatónak (pl. egy irodaházban működő négy cég együtt alkalmaz egy recepcióst, akinek az esetében lehetetlen lenne időben megbontani, nyilvántartani, hogy éppen melyik cég vendégét igazítja útba, vagy melyik cég részére érkezett telefonhívást bonyolítja le).
Az Mt. rendelkezéseit áttekintve azzal szembesülhetünk, hogy a jogszabály szűkszavúsága okán – Madách Imre sorait idézve – „Végtelen a tér, mely munkára hív”… A gyakorlat számára nem kis kihívást jelent, hogy a jogszabály által kötelezően előírt tartalmi elemeken túl kimunkálja a munkaszerződés azon részleteit, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy egy ilyen atipikus munkajogi megoldás a mindennapok szintjén gördülékenyen működjön. Különösen fontos ez olyan esetben, amikor a munkáltatók teljesen függetlenek egymástól, hiszen ekkor a munkáltatói jogkörök párhuzamos gyakorlása, az utasítások végrehajtása, a munkaidő beosztás, a szabadság kiadása stb. kapcsán alapvető érdekellentétek merülhetnek fel a munkáltatók között (ami talán rugalmasabban elsimítható az egy vállalatcsoporthoz tartozó munkáltatók esetében).
Ugyanakkor nagyon fontos empátiával tekinteni a munkavállalói oldalra is, hiszen nem kis aggodalommal töltheti el az adott munkát ellátni köteles személyt, hogy a munkáltatói elvárások több cégtől is érkezhetnek, amelyeknek meg kell felelnie, esetleg bizonytalanságot okoz, ha nem tudja melyik munkáltatótól milyen jellegű utasítást kaphat, mely munkáltatónak kell bejelentenie, ha szabadságra kíván menni, mi lesz a munkaviszonyával, ha az egyik munkáltató „kilép” a jogviszonyból, – és még sorolhatnánk a válaszra váró kérdéseket. Gyakorló jogászként ugyanolyan súlyú feladatnak gondolom a felek igényeihez igazodó és a napi szintű működést támogató munkaszerződési tartalom kialakítását, mint a munkavállalók korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatását az ilyen jellegű munkaszerződés megkötése alkalmával, különösen akkor, ha egy már hosszú idő óta meglévő jogviszonyt alakítanának át a felek „többes” jogviszonnyá.
A gyakorlatban adódhat olyan élethelyzet, amikor egy cégcsoport a működését oly módon szeretné optimalizálni, hogy – kihasználva az Mt. adta új lehetőséget – a vállalatcsoport néhány tagja az egyikükkel már évek óta munkaviszonyban álló dolgozóval szeretne több munkáltatós munkaszerződést kötni. A terv pozitív kimenetele azon múlik, hogy sikerül e meggyőzni a munkavállalót arról, hogy az új jogviszonyban nem éri hátrány, szerzett jogait (pl. az eddig munkaviszonyban eltöltött idő, amihez az Mt. számos jogosultságot kapcsol) nem veszíti el, továbbá a munkavállalói oldalon megfogalmazott kockázatokra sikerül-e mindkét fél megelégedését szolgáló biztosítékot találni. Egy ilyen speciális helyzet nagy körültekintést igényel, – a többes munkaszerződés tartalmának kidolgozásakor a jogszabály által elvártakon túl figyelemmel kell lenni a korábbi munkaszerződések tartalmára, a munkavállaló egyéb körülményeire.
A munkaszerződésben az általánosan kötelező tartalmi elemek (munkavállaló munkaköre, alapbére, munkaviszony időtartama, munkavégzés helye, munkaidő) mellett meg kell határozni, hogy a munkáltatók közül melyik teljesíti a munkabér-fizetési kötelezettséget (például a munkabért a munkáltatók egyenlő arányban fizetik, vagy a munkavállaló által részükre teljesített munkaidő arányában. Sőt megoldásként az is lehetséges, hogy csak egyikük felelős a teljes munkabérért, a többiek pedig egy polgári jogi jogviszony alapján – ez praktikusan lehet a munkáltatók között a többes foglalkoztatással összefüggésben megkötött együttműködési megállapodás – megtérítik részére a rájuk eső költséget). Megjegyzem, a munkabér fizetési kötelezettség munkáltatók általi telepítésének lehetősége eszköz lehet arra a munkáltatók kezében, hogy a jogviszonyban résztvevő cégek közül arra telepítsék a foglalkoztatás költségeit, amelyiknek a tőkehelyzete, likviditása a legstabilabb. A több munkáltató által létesített munkaviszony esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállalóra a bérfizetésért felelős munkáltató által kötött kollektív szerződés hatálya terjed ki. Mindemellett a munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek (például elmaradt munkabér, kárigény, jogellenes munkaviszony megszüntetés stb. esetén).[Mt. 195.§ (1)-(3) bek.; 279. § (4) bek.]
Tekintve, hogy a munkaszerződésben több munkáltató van, a joggyakorlás rendjét részletesen szabályozni szükséges. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a munkáltatók és a munkavállaló jogai, kötelezettségei a munkaszerződésből egyértelműen kitűnjenek és a jogviszony alatt teljesüljenek. A munkavégzés módjánál a felek megállapodása a döntő, célszerű tehát a munkaszerződésben rögzíteni, hogy a munkavállaló egyidejűleg, vagy időben megosztva köteles-e teljesíteni a munkáltatók számára a munkaviszonyból származó kötelezettségeit. Mindemellett a munkaviszony létesítésével egyidejűleg abban is szükséges megállapodni, hogy a munkáltatók közül melyik minősül foglalkoztatónak az adózási és társadalombiztosítási adminisztráció tekintetében, különös tekintettel arra, hogy erről a munkáltatóknak a munkavállalót tájékoztatni szükséges, és az illetékes hatóságok felé is nyilatkozniuk kell, és a NAV felé a kijelölt munkáltató köteles bejelenteni a további foglalkoztató(k) adatait, a jogviszony kezdetét és befejezését. Ugyan nem előírás, hogy ezt a kijelölést a munkaszerződés részévé kellene tenni, de praktikus lehet, hiszen a munkáltatók kötelesek a kijelölésről írásban rendelkezni és erről a munkavállalót tájékoztatni. Kijelölés hiányában a több munkáltató által létesített munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére a munkaviszonyban érintett bármely munkáltató kötelezhető. [az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 16.§ (4b)-(6) bek.] Amennyiben a munkáltatók ezen bejelentési kötelezettségeiket nem teljesítik, a munkaviszonyban érintett valamennyi munkáltató 500 000 forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. [Art. 172. § (2a) bek.] Ha a kijelölt munkáltató az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, több munkáltató által létesített munkaviszony esetén az adó megfizetésére a munkaviszonyban résztvevő másik munkáltató határozattal kötelezhető. [Art. 35. § (1) bek. j-k) pontok]
Azon esetekben, amikor a feladatok ellátásának módja, az érintett munkavállalók számossága, vagy akár a munkáltató felek közötti speciális költségmegosztási elvek, vagy más körülmények indokolják, célszerű és hasznos lehet, ha a munkáltatók egymással a többes foglalkoztatással összefüggésben egy polgári jogi jogviszony körébe tartozó együttműködési megállapodást is kötnek. Ebben a megállapodásban szabályozhatják az egymás közötti elszámolásuk rendjét, egymás irányában teljesítendő adatszolgáltatásuk részleteit, rendelkezhetnek olyan jogaikról és egymással szemben fennálló kötelezettségeikről (pl. tájékoztatási kötelezettség, kapcsolattartás módja, előzetes hozzájárulás megkérésének módja, az értesítések közlésére vonatkozó szabályok stb.), amelyeket nem szükségképpen kell a munkavállalóval kötendő munkaszerződés tartalmává tenni, de – a munkáltatók közötti esetleges jogviták elkerülése érdekében – elengedhetetlen azok írásban történő rögzítése.
Végezetül érdemes szót ejteni a több munkáltató által kötött munkaszerződés megszűnéséről is. Az általános megszűnési esetek azzal az eltéréssel irányadóak, hogy amennyiben a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt a több munkáltató által létesített munkaviszonyban egy munkáltató marad, úgy a munkaviszony a törvény erejénél fogva megszűnik. Ebben az esetben azonban annak nincs akadálya, hogy a megmaradt munkáltató és a munkavállaló új, általános munkaviszonyt létesítsen egymással. Ez utóbbi lesz igaz abban az esetben is, ha a munkáltatók valamelyike felmondással él. Ebben a helyzetben ugyanis az egyik munkáltató felmondása a munkaviszonyt megszünteti a többi munkáltató vonatkozásában is. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a munkáltatók ettől eltérően is megállapodhatnak, így kiköthetik például, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatokat csak az egyikőjük teheti meg, vagy, hogy ahhoz valamelyik munkáltató előzetes hozzájárulása, vagy akár együttes nyilatkozatuk szükséges. Amennyiben a munkáltatói oldalon csak egy fél marad, úgy a munkaviszony – a munkáltató jogutódlás nélküli megszűnése jogcímén és jogkövetkezményeivel – automatikusan megszűnik. A munkavállalót ebben az esetben megilleti a munkáltató felmondása esetére meghatározott távolléti díj, továbbá a végkielégítés, amennyiben egyébként is jogosult lenne rá. ).[Mt. 195.§ (4)-(5) bek.]
A cikk szerzője dr. Lencse Katalin alkalmazott ügyvéd, Kupai Ügyvédi Iroda, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ szakmai partnere. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ az Adó Online szakmai partnere.
Tegyük fel, hogy a munkáltató cég egy vállalatcsoport tagjaként olyan munkakörben alkalmaz munkavállalót (pl. könyvelőt, szakjogászt, adószakértőt, recepcióst, portást stb.), amely munkakörben végzendő feladatok ellátása a többi tagvállalat részére is szükséges lenne. Ahány munkáltató annyi részmunkaidős munkaszerződés ugyanazon munkavállalóval? Rengeteg adminisztráció, költség, munkajogi értelemben nem átjárható, párhuzamosan futó jogviszonyok, és még sorolhatnánk a hátrányokat… Bizonyára csábító lehet a munkáltatók számára egy olyan jogi megoldás, amely biztosítani tudja, hogy egy munkaszerződés aláírásával mindannyian munkaviszonyba kerüljenek az adott munkavállalóval és közös jogviszonyukat ezen egy jogi dokumentumba foglaltan szabályozzák, illetve a maguk között kialakított elvek mentén, arányosan, egymás közt megosztva viseljék a munkavállaló foglalkoztatásának költségeit, anyagi terheit. Nos, az új munkajogi kódexünk [2012. évi I. tv., a továbbiakban: Mt.] a „Több munkáltató által létesített munkaviszony” jogintézményének bevezetésével ennek lehetőségét teremtette meg.
A több munkáltató által létesített munkaviszony esetében tehát a jogviszony egy munkavállaló és több munkáltató között jön létre. A felek egy munkaszerződést kötnek, amelyben egy munkakört állapítanak meg, amely munkakörbe tartozó feladatokat valamennyi munkáltató felé el kell látni. A feladatok ellátása – a betöltött munkakör jellegéből adódóan, vagy a munkáltatók igényeihez igazodóan – történhet akként, hogy a munkavállaló munkaideje megoszlik az egyes munkáltatók között, és bizonyos óraszámot az egyik, majd munkaideje másik részét a másik részére dolgozik (például két cég közösen alkalmaz egy könyvelő kollégát, aki meghatározott óraszámban végez munkát egyikük és a másik részére), ám az is elképzelhető, hogy a munkavállaló egyidejűleg dolgozik minden munkáltatónak (pl. egy irodaházban működő négy cég együtt alkalmaz egy recepcióst, akinek az esetében lehetetlen lenne időben megbontani, nyilvántartani, hogy éppen melyik cég vendégét igazítja útba, vagy melyik cég részére érkezett telefonhívást bonyolítja le).
Az Mt. rendelkezéseit áttekintve azzal szembesülhetünk, hogy a jogszabály szűkszavúsága okán – Madách Imre sorait idézve – „Végtelen a tér, mely munkára hív”… A gyakorlat számára nem kis kihívást jelent, hogy a jogszabály által kötelezően előírt tartalmi elemeken túl kimunkálja a munkaszerződés azon részleteit, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy egy ilyen atipikus munkajogi megoldás a mindennapok szintjén gördülékenyen működjön. Különösen fontos ez olyan esetben, amikor a munkáltatók teljesen függetlenek egymástól, hiszen ekkor a munkáltatói jogkörök párhuzamos gyakorlása, az utasítások végrehajtása, a munkaidő beosztás, a szabadság kiadása stb. kapcsán alapvető érdekellentétek merülhetnek fel a munkáltatók között (ami talán rugalmasabban elsimítható az egy vállalatcsoporthoz tartozó munkáltatók esetében).
Ugyanakkor nagyon fontos empátiával tekinteni a munkavállalói oldalra is, hiszen nem kis aggodalommal töltheti el az adott munkát ellátni köteles személyt, hogy a munkáltatói elvárások több cégtől is érkezhetnek, amelyeknek meg kell felelnie, esetleg bizonytalanságot okoz, ha nem tudja melyik munkáltatótól milyen jellegű utasítást kaphat, mely munkáltatónak kell bejelentenie, ha szabadságra kíván menni, mi lesz a munkaviszonyával, ha az egyik munkáltató „kilép” a jogviszonyból, – és még sorolhatnánk a válaszra váró kérdéseket. Gyakorló jogászként ugyanolyan súlyú feladatnak gondolom a felek igényeihez igazodó és a napi szintű működést támogató munkaszerződési tartalom kialakítását, mint a munkavállalók korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatását az ilyen jellegű munkaszerződés megkötése alkalmával, különösen akkor, ha egy már hosszú idő óta meglévő jogviszonyt alakítanának át a felek „többes” jogviszonnyá.
A gyakorlatban adódhat olyan élethelyzet, amikor egy cégcsoport a működését oly módon szeretné optimalizálni, hogy – kihasználva az Mt. adta új lehetőséget – a vállalatcsoport néhány tagja az egyikükkel már évek óta munkaviszonyban álló dolgozóval szeretne több munkáltatós munkaszerződést kötni. A terv pozitív kimenetele azon múlik, hogy sikerül e meggyőzni a munkavállalót arról, hogy az új jogviszonyban nem éri hátrány, szerzett jogait (pl. az eddig munkaviszonyban eltöltött idő, amihez az Mt. számos jogosultságot kapcsol) nem veszíti el, továbbá a munkavállalói oldalon megfogalmazott kockázatokra sikerül-e mindkét fél megelégedését szolgáló biztosítékot találni. Egy ilyen speciális helyzet nagy körültekintést igényel, – a többes munkaszerződés tartalmának kidolgozásakor a jogszabály által elvártakon túl figyelemmel kell lenni a korábbi munkaszerződések tartalmára, a munkavállaló egyéb körülményeire.
A munkaszerződésben az általánosan kötelező tartalmi elemek (munkavállaló munkaköre, alapbére, munkaviszony időtartama, munkavégzés helye, munkaidő) mellett meg kell határozni, hogy a munkáltatók közül melyik teljesíti a munkabér-fizetési kötelezettséget (például a munkabért a munkáltatók egyenlő arányban fizetik, vagy a munkavállaló által részükre teljesített munkaidő arányában. Sőt megoldásként az is lehetséges, hogy csak egyikük felelős a teljes munkabérért, a többiek pedig egy polgári jogi jogviszony alapján – ez praktikusan lehet a munkáltatók között a többes foglalkoztatással összefüggésben megkötött együttműködési megállapodás – megtérítik részére a rájuk eső költséget). Megjegyzem, a munkabér fizetési kötelezettség munkáltatók általi telepítésének lehetősége eszköz lehet arra a munkáltatók kezében, hogy a jogviszonyban résztvevő cégek közül arra telepítsék a foglalkoztatás költségeit, amelyiknek a tőkehelyzete, likviditása a legstabilabb. A több munkáltató által létesített munkaviszony esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállalóra a bérfizetésért felelős munkáltató által kötött kollektív szerződés hatálya terjed ki. Mindemellett a munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek (például elmaradt munkabér, kárigény, jogellenes munkaviszony megszüntetés stb. esetén).[Mt. 195.§ (1)-(3) bek.; 279. § (4) bek.]
Tekintve, hogy a munkaszerződésben több munkáltató van, a joggyakorlás rendjét részletesen szabályozni szükséges. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a munkáltatók és a munkavállaló jogai, kötelezettségei a munkaszerződésből egyértelműen kitűnjenek és a jogviszony alatt teljesüljenek. A munkavégzés módjánál a felek megállapodása a döntő, célszerű tehát a munkaszerződésben rögzíteni, hogy a munkavállaló egyidejűleg, vagy időben megosztva köteles-e teljesíteni a munkáltatók számára a munkaviszonyból származó kötelezettségeit. Mindemellett a munkaviszony létesítésével egyidejűleg abban is szükséges megállapodni, hogy a munkáltatók közül melyik minősül foglalkoztatónak az adózási és társadalombiztosítási adminisztráció tekintetében, különös tekintettel arra, hogy erről a munkáltatóknak a munkavállalót tájékoztatni szükséges, és az illetékes hatóságok felé is nyilatkozniuk kell, és a NAV felé a kijelölt munkáltató köteles bejelenteni a további foglalkoztató(k) adatait, a jogviszony kezdetét és befejezését. Ugyan nem előírás, hogy ezt a kijelölést a munkaszerződés részévé kellene tenni, de praktikus lehet, hiszen a munkáltatók kötelesek a kijelölésről írásban rendelkezni és erről a munkavállalót tájékoztatni. Kijelölés hiányában a több munkáltató által létesített munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére a munkaviszonyban érintett bármely munkáltató kötelezhető. [az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 16.§ (4b)-(6) bek.] Amennyiben a munkáltatók ezen bejelentési kötelezettségeiket nem teljesítik, a munkaviszonyban érintett valamennyi munkáltató 500 000 forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. [Art. 172. § (2a) bek.] Ha a kijelölt munkáltató az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, több munkáltató által létesített munkaviszony esetén az adó megfizetésére a munkaviszonyban résztvevő másik munkáltató határozattal kötelezhető. [Art. 35. § (1) bek. j-k) pontok]
Azon esetekben, amikor a feladatok ellátásának módja, az érintett munkavállalók számossága, vagy akár a munkáltató felek közötti speciális költségmegosztási elvek, vagy más körülmények indokolják, célszerű és hasznos lehet, ha a munkáltatók egymással a többes foglalkoztatással összefüggésben egy polgári jogi jogviszony körébe tartozó együttműködési megállapodást is kötnek. Ebben a megállapodásban szabályozhatják az egymás közötti elszámolásuk rendjét, egymás irányában teljesítendő adatszolgáltatásuk részleteit, rendelkezhetnek olyan jogaikról és egymással szemben fennálló kötelezettségeikről (pl. tájékoztatási kötelezettség, kapcsolattartás módja, előzetes hozzájárulás megkérésének módja, az értesítések közlésére vonatkozó szabályok stb.), amelyeket nem szükségképpen kell a munkavállalóval kötendő munkaszerződés tartalmává tenni, de – a munkáltatók közötti esetleges jogviták elkerülése érdekében – elengedhetetlen azok írásban történő rögzítése.
Végezetül érdemes szót ejteni a több munkáltató által kötött munkaszerződés megszűnéséről is. Az általános megszűnési esetek azzal az eltéréssel irányadóak, hogy amennyiben a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt a több munkáltató által létesített munkaviszonyban egy munkáltató marad, úgy a munkaviszony a törvény erejénél fogva megszűnik. Ebben az esetben azonban annak nincs akadálya, hogy a megmaradt munkáltató és a munkavállaló új, általános munkaviszonyt létesítsen egymással. Ez utóbbi lesz igaz abban az esetben is, ha a munkáltatók valamelyike felmondással él. Ebben a helyzetben ugyanis az egyik munkáltató felmondása a munkaviszonyt megszünteti a többi munkáltató vonatkozásában is. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a munkáltatók ettől eltérően is megállapodhatnak, így kiköthetik például, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatokat csak az egyikőjük teheti meg, vagy, hogy ahhoz valamelyik munkáltató előzetes hozzájárulása, vagy akár együttes nyilatkozatuk szükséges. Amennyiben a munkáltatói oldalon csak egy fél marad, úgy a munkaviszony – a munkáltató jogutódlás nélküli megszűnése jogcímén és jogkövetkezményeivel – automatikusan megszűnik. A munkavállalót ebben az esetben megilleti a munkáltató felmondása esetére meghatározott távolléti díj, továbbá a végkielégítés, amennyiben egyébként is jogosult lenne rá. ).[Mt. 195.§ (4)-(5) bek.]
A cikk szerzője dr. Lencse Katalin alkalmazott ügyvéd, Kupai Ügyvédi Iroda, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ szakmai partnere. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ az Adó Online szakmai partnere.
