Nagyot nőttek a fizikai órabérek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhét százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest – írja az Adó Onlinehoz eljuttatott közleményében a BDO Magyarország és a Trenkwalder.

 


A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 17 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 734 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban – bár gyorsul a bérnövekedés üteme – továbbra is lassan változnak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 harmadik negyedéve óta mindössze 4,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ami érdemben nem lassítja az ebben a körben tapasztalt magas fluktuációs rátát.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 918 forintos átlagos órabére 11 százalékkal haladja meg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 830 forintosátlagos bérszintjét. Régiók szerint jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 700 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 870, míg Közép-Magyarországon 970 forint közelében alakul.

„A fizikai órabérek gyors növekedésének motorja az egyre több szektort sújtó munkaerőhiány – magyarázza Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Különösen az év elején, a béremelések klasszikus időszakában tapasztalhattunk jelentős ugrást az átlagos órabér mértékében: akkor a 780 forintos szintről egyetlen negyedév alatt több mint tíz százalékot ugrott az átlagbérszint. Az idei harmadik negyedévben ugyan megtorpant az emelkedés, de az egyre fokozódó munkaerő-kereslet hatására várhatóan már az év végén újabb növekedési hullám tanúi lehetünk.”

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 harmadik negyedévéhez képest átlagosan 4,7 százalék volt, csak az elmúlt negyedév alatt 1,8 százalékkal emelkedtek ebben a kategóriában a fizetések.

„Adataink szerint az eddigi inflációkövetésre szorítkozó fizetésemelési ütem a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak esetében most felgyorsulni látszik – magyarázza Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – A további negyedévek adatai mutatják majd meg, hogy mindez egy hosszabb növekedési folyamat kezdete lesz-e.”

Egyelőre ez a magasabb béremelési ütem sem képes fékezni a fluktuációt ebben a körben, ahol a korábbiakhoz hasonlóan a harmadik negyedév során is 3 százaléknyi volt a kilépők aránya. A munkahelyet váltók ugyanis jóval jelentősebb, akár 20-30 százalékot is meghaladó béremelést is el tudnak érni új munkakörük betöltése során.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.