Négy és fél milliárdot csalt el egy munakerő-kölcsönző


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégláncolatot azért hozták létre, hogy elkerüljék az egymásnak kölcsönadott munkavállalók után a közterhek befizetését.


Négy és fél milliárd forintos költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolat vezetőivel szemben – közölte az igazgatóság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a vagyonvédelmi és takarítási feladatokra szerződött, huszonegy cégből álló láncolatot azért hozták létre, hogy elkerüljék az egymásnak kölcsönadott munkavállalók után a közterhek befizetését. A munkavállalókat bejelentették, de utánuk a járulékokat és az áfát nem fizették meg.

Tájékoztatása szerint a NAV pénzügyi nyomozói Baranya és Pest megyében 45 helyszínen folytattak vizsgálatot. A bűnszervezet két tagját kommandósok fogták el, egyikük luxuslakásában éles lőszerrel töltött fegyvert találtak.  Az engedély nélkül tartott fegyver miatt a gyanúsítottat – a költségvetési csalástól függetlenül – a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

 

A pénzügyi nyomozók a kár megtérülése érdekében bankszámlákat, üzletrészeket, ingatlanokat zároltak, motorcsónakot, nagy értékű luxus- és raliautókat, quadokat, lakókocsit, egy drónt, nagy értékű televíziót, futópadot, edzőtermi berendezéseket foglaltak le.

A sajtóreferens közölte: a nyomozók harminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést; a bűnözői kör nyolc irányítója és tagja ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, huszonkét stróman ügyvezető ellen közokirat-hamisítás miatt.

A negyvennégyezer oldalas nyomozati iratanyagot a bűnügyi igazgatóság a  napokban küldi meg a Baranya Megyei Főügyészségnek – tette hozzá.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.