NGM: nő az albérlet-támogatás összege


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.


A mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, az albérlet-támogatással 5 éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára a munkahelytől.

Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen, idén ez a mérték a minimálbér 60 százalékára nőtt az első két évben: 2018-tól 51 ezer forint helyett 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazott lakhatását havonta.

A harmadik és a negyedik évben, a tavalyi 25-ről, a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 15 százalékról 20 százalékra nő az elérhető támogatás összege.

 

A közlemény szerint a feltételek is jelentősen enyhültek. 2018-tól az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is adómentesen nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak. Tavaly nem kaphatott támogatást az a munkavállaló, aki lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. Idén már az az alkalmazott sincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot – közölték.

Idén továbbra is adómentes a munkavállalók elhelyezése azokban munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el – 2016-ban legalább 2 embert kellett elhelyezni az adómentességhez ugyanabban a szobában). A lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van, az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg – közölte az NGM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.