Novák: megéri családbarát munkahelynek lenni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ma már versenyképességi tényező az, ha egy cég családbarát módon, rugalmasan működik, ha tekintettel van a dolgozók családi hátterére, körülményeire – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián, amelyen meghirdette az idei családbarát munkahely pályázatot.


A családi élet mindig dinamikusan változik, erre kell rugalmas megoldásokat találniuk a munkaadóknak – vélekedett az államtitkár, hozzátéve: cserébe olyan motivált, lojális, elkötelezett dolgozóik lesznek, akikre hosszú távon számíthatnak és akik hivatásként  tekintenek a munkájukra.

Novák Katalin szerint „kifejezetten megéri családbarát módon működni”, és egyre több munkaadó látja be, hogy ez számára is hasznos lehet. Jól felfogott gazdasági érdekük, hogy így működjenek, mert hosszú távon így járnak jól – hangoztatta a közgazdász végzettségű államtitkár.

Ezt egyre többen tekintik versenyképességi tényezőnek, amit jelez, hogy az álláshirdetésekben mind gyakrabban jelenik meg, hogy az adott munkahely családbarát-e, ugyanúgy, ahogy az ingatlanhirdetéseknél az, hogy az adott lakás vagy ház családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) is megvehető-e – mondta.

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) intézményben tartott konferencián hirdette meg – hetedik alkalommal – a családbarát munkahely pályázatot. A nemrég létrehozott intézet célja egyebek mellett az, hogy kutatásokkal, tudományos munkával segítse a kormányzati döntéshozatalt népesedési, családügyi kérdésekben.

[htmlbox Tb_Kommentár]

 

Az államtitkár közölte, idén – a tavalyinál 15 millió forinttal nagyobb keretösszeggel – 75 millió forinttal hirdetik meg a családbarát cím elnyerését célzó pályázatot kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában, valamint külön a költségvetési szervek számára.

Pályázni június 30-áig lehet, és a munkahelyi programokra akár 5 millió forintot is el lehet nyerni.

Novák Katalin, aki egyben a Fidesz alelnöke, a célok között arról is beszélt, hogy a közszféra családbaráttá tétele még komoly kihívás, amivel foglalkozni akarnak, ha megnyerik az országgyűlési választást.

Kitért arra is: meggyőződésük, hogy a népesedési problémákra nem a tömeges betelepítés a megoldás. Ehelyett a fiatalokat abban kell támogatni, hogy meg tudják valósítani a családdal, a gyermekvállalással kapcsolatos terveiket. 

„Mi a magyar gyermekekben látjuk a jövőt, és ezt támogatjuk” – hangoztatta Novák Katalin.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.