Óriási létszámbővítés a Lufthansánál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint nyolcezer embert vesz fel az idén a német Lufthansa-csoport, a legnagyobb európai légitársaság.


A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményébe azt írta, hogy az új munkatársak legnagyobb része utaskísérő lesz. A névadó Lufthansánál nagyjából 2500 új utaskísérő áll munkába 2018-ban, a csoport egészét tekintve pedig 4000. Jelentős létszámfejlesztést tervez a Lufthansa Technik is, amely 500 új munkatársat alkalmaz az idén.

A közleményben kiemelték, hogy a Lufthansa továbbra is az egyik legvonzóbb német vállalat, és „ideális munkáltató számos álláskereső számára”. Ezt jelzi, hogy tavaly több mint 100 ezer jelentkezést nyújtottak be a vállalatcsoport álláskereső portálján.

 

A csoport a legutóbbi adatok szerint 2016 végén világszerte 124 306 embert foglalkoztatott, szemben az egy évvel korábbi 120 652-vel.

A társaság a 2017 január-szeptemberi időszakban 26,7 milliárd euró (8330 milliárd forint) árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában elért 23,8 milliárdhoz képest. Az üzemi eredmény 52,7 százalékkal, 2,5 milliárd euróra emelkedett, az adózott eredmény pedig az egy évvel korábbival megegyező mértékű, 1,8 milliárd euró volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.