Patthelyzet feloldása döntőbíráskodással

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltató és a szakszervezet, vagy üzemi tanács közötti vitában eljöhet egy olyan pont, ahonnan nem látszik semmilyen továbblépés. Ha végleg megmerevednek az álláspontok, de a vitát valahogyan mégiscsak le kell zárni, megoldás lehet a döntőbíráskodás. Az ingyenesen igénybe vehető, új Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat segítségével Magyarországon is elterjedhet ez az egyelőre még igen ritka vitafeloldási eszköz.

A döntőbíráskodás abban különbözik a jóval ismertebb közvetítéstől (mediációtól), hogy a felek vitájában eljáró külső, harmadik fél nem csak közelíti a felek álláspontját a megegyezés érdekében, hanem megállapodás hiányában kötelező döntéssel lezárja a vitát. A feleknek akkor célszerű döntőbírót igénybe venni, ha elszántak a vita gyors és végleges lezárására, és ezért akár arra is készek, hogy a döntő szót átengedjék egy külső félnek.

A döntőbírói eljárás meglehetősen ritka a gyakorlatban, noha a Munka Törvénykönyve szerint két esetben kötelező az igénybevétele. Ezek az alábbiak: (1) ha a munkáltató és az üzemi tanács nem tud megállapodni az üzemi tanács választásának, illetve működésének költségeiben, vagy (2) ha a jóléti célú pénzeszközök felhasználása tekintetében az üzemi tanács és a munkáltató nem ért egyet.

Míg tehát a döntőbírói eljárás sok esetben célszerű választás lehet a felek számára, két esetben pedig egyenesen kötelező, maga a törvény rendkívül szűkszavúan szabályozza az eljárás menetét. Csak annyit tudunk meg a jogszabályból, hogy a döntőbírót a felek közösen választják meg, megegyezés hiányában pedig a felek jelöltjei közül sorsolással kell kiválasztani. A döntőbíró az eljárás végén kötelező döntést hoz, eljárásának tartama alatt pedig a felek nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a megállapodást vagy a döntés végrehajtását meghiúsítaná. Hogy pontosan kit, hogyan és milyen eljárásra kell (célszerű) felkérni, az már nem derül ki a jogszabályból.

 

A részletes szabályozás hiányát oldja fel a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat. A szociális partnerek által életre hívott szervezet célja, hogy segítse a munkáltatókat és a szakszervezeteket, üzemi tanácsokat kollektív munkaügyi érdekvitáik kezelésében. (A Közép-Magyarországi Régióban a szolgáltatás a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében valósul meg.) E célból ingyenes vitakezelési szolgáltatásokat nyújt, pártatlan munkajogi szakértők közreműködésével. Az eljárás titkos és teljesen önkéntes, a Szolgálat csak a felek közös felkérése esetén jár el a vitában. (Egy fél önállóan csak tanácsadási szolgáltatást kérhet.) A közvetítés, békéltetés és egyeztetés mellett a Szolgálat döntőbírói eljárások lefolytatását is vállalja, az Eljárási Kódexében foglaltak szerint (további információk itt).

A Szolgálat előtti döntőbírói eljárás az alábbiak szerint zajlik. Bár a döntőbíró döntése kötelező, az eljárás során a döntőbíró elsősorban arra törekszik, hogy a felek megegyezés útján zárják le a vitát. Ez azt jelenti, hogy az első három tárgyalási napon a döntőbírónak tilos határozatot hoznia. Ez alatt a döntőbíró a feleket (szakértőket, tanácsadókat) meghallgatja, az iratanyagot áttanulmányozza, és az álláspontokat közelítve segíti a feleket konszenzusra jutni. A feleknek ugyanakkor már ebben az első három napban is annak tudatában kell tárgyalni, hogy ha nem sikerül megegyezniük, úgy a negyedik napon a döntőbíró határozatával már lezárhatja az eljárást, amely kötelező lesz.

A felek a döntőbíráskodásnak egy másik típusát is választhatják. A Szolgálathoz intézett felkérésben kiköthetik, hogy a döntőbíró saját döntést nem dolgozhat ki, hanem a felek által kimunkált végleges ajánlatok közül kell valamelyiket kiválasztania. Ilyenkor az eljárás végére mindkét félnek ki kell dolgoznia egy részletes ajánlatot, amely minden felmerülő vitás kérdést rendez. A döntőbíró pedig csak annyit tesz, hogy a két végleges ajánlat közül kiválasztja az egyiket, amelyik megítélése szerint jobban szolgálja a vita közös érdekek mentén történő rendezését. Ez a kiválasztott ajánlat lesz kötelező a felekre. A döntőbíró határozata ilyenkor teljes egészében átveszi a kiválasztott ajánlatot, azon semmit nem változtathat meg.

Ez utóbbi eljárás azt kívánja meg a felektől, hogy végleges ajánlatukat kellő önmérséklettel tegyék meg. A döntőbíró ugyanis a másik fél érdekeit figyelmen kívül hagyó, egyoldalú előnyökre építő ajánlatot nem fogja elfogadni. Az ajánlattételt megelőző egyeztetések szerepe éppen az, hogy a felek a döntőbíró közreműködésével fel tudják tárni a lehetséges kompromisszum kereteit, hogy a számukra még elfogadható, de a másik félnek is vállalható végleges ajánlatot tudjanak tenni. Természetesen nem kizárt – sőt, a döntőbíró kifejezetten erre fog törekedni –, hogy ebben az esetben is a felek megegyezésével záruljon az eljárás, és ne kerüljön sor a végleges ajánlatok megtételére. A törvény szerinti kötelező döntőbírói eljárás esetén is választhatnak a felek, hogy azt a fent bemutatott két forma közül hogyan szeretnék lefolytatni (végleges ajánlattétellel vagy nem). 

---