Rétvári: kevesebb orvos megy külföldre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 „Kevesebb, mint feleannyi orvos akart távozni, mint 2011-ben” Rétvári Bence államtitkár szerint.


Az elmúlt hét évben külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő magyar állampolgárságú orvosok egyharmada, a szakdolgozók egyötöde korábbi szándéka ellenére jelenleg is a magyar betegellátást segíti – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára..

Rétvári Bence közölte: az egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartó rendszer május 31-i adataiból az látszik, hogy a 2010 és 2016 között külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok 36 százaléka és a külföldi munkavállalási engedélyt kérő szakdolgozók 21 százaléka jelenleg is a magyar betegellátásban dolgozik. Ők vagy mégsem távoztak külföldre, vagy már visszajöttek onnan, vagy egyszerre Magyarországon és külföldön is dolgoznak jelenleg – ismertette.

Az államtitkár kiemelte: az egészségügy kiemelten fontos terület a kormánynak, ezért elkötelezett a betegbiztonság erősítése, valamint az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása mellett. Hozzátette: 2010 óta több intézkedést hoztak az orvosok és ápolók érdekében. 

Azt mondta: többször, nagymértékben emelték a béreket, több százmilliárd forintot fordítottak a kórházak fejlesztésére és adósságrendezésére, valamint ösztöndíjprogrammal segítették a fiatal szakorvosokat. A jövő évi költségvetés 402 milliárd forinttal tartalmaz több forrást egészségügyi célokra, mint a tavalyi – tette hozzá.

[htmlbox Tb_Kommentár]

Az intézkedések hatására elmondható, hogy tavaly „kevesebb, mint feleannyi orvos akart távozni, mint 2011-ben” – közölte Rétvári Bence. Úgy folytatta: 2015-ről 2016-ra, mindössze egy év alatt 19 százalékkal kevesebb orvos döntött úgy, hogy kikéri a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt. Az elmúlt évek után sokat csökkent az ápolók elvándorlásának mértéke is. 2016-ban 15 százalékkal kevesebb szakdolgozó kívánt távozni, mint egy évvel korábban – hangsúlyozta az államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.