Távolléti díj: az autonómok visszaállítanák a régi rendet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az átlagbértől 6-8 százalékkal is eltérhetnek az új Mt. alapján számított távolléti díjak – állítja az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.


Az átlagbéralapú szabadságszámítás azonnali visszaállítását követeli az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), szerintük a szabadságos bérek terén január óta totális a káosz, a munkaadóknak fogalmuk sincs, mit, hogyan kell kalkulálni.

Az új Munka törvénykönyve szerinti változtatások miatt egyértelműen rosszul járnak, 8 százalékot is veszíthetnek az átlagbérükből azok, akik egy rövidebb hónapban mennek szabadságra, s a szokásosnál akár 6 százalékkal is többet vihetnek haza azok, akik ugyanezt egy hosszabb hónapban teszik. Ez a számítási elv nyáron, a szabadságolások idején fejetlenséget okozhat a munkahelyeken – figyelmeztet Székely Tamás az ASZSZ elnöke, aki szerint totális a káosz az ügyben.

RODIN Munkaügyi képzések, konferenciák

Bővebb információ a rendezvényekről.

Az elnök a napokban egy szakmai fórumon Kardkovács Kolos foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkárnak is felajánlotta: szervezete írásos szakmai javaslatokkal segíti a döntéshozókat abban, hogy korrigálhassák az Mt.-ben elhibázott rendelkezéseket. A helyettes államtitkár nyilvánosan kijelentette, várja a kidolgozott javaslatokat.

Dr. Kártyás Gábor írását a távolléti díj számításának módszeréről itt találja.

2013.02.27. – Számítsuk ki együtt a távolléti díjat!

Előadást követő személyes tanácsadás Dr. Kártyás Gáborral!

További infó és jelentkezés >>>

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.