Tiltakozó megmozdulásokat szervezne a SZEF


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Országos közszolgálati megmozdulásokat szervez 2018 első negyedévében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), ha a kormány nem dönt a köztisztviselők és közalkalmazottak bérhelyzetének javításáról – írja a Népszava.


A közszféra érdekképviselete egyrészt tiltakozik az ellen, hogy a részvételük nélkül döntenek a közszolgáltatásokban dolgozó 690 ezer ember fizetéséről, másrészt elfogadhatatlannak tartja a tavalyi bérmegállapodás hatására teljesen összenyomott bértáblákat – olvasható a Népszava cikkében. A Földiák András elnök közleményében úgy fogalmazott: a kezdők bére ma alig marad el a 30 éve a pályán lévő professzorokétól, ami a tudás és tapasztalat állami megbecsülésének teljes hiányáról árulkodik. Ezért a SZEF azonnali tárgyalásokat sürget a minimálbérről és a garantált bérminimumról, továbbá egy új kategória, a diplomás minimálbér bevezetéséről.

Szövetségi szintre emelt követelésüket először a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) fogalmazta meg, azt javasolva, hogy 2018. január 1-től a közszolgálatban dolgozók számára a minimálbér 145 ezer forintos legyen az érvényben lévő megállapodásban szereplő 138 ezer helyett, a szakmunkás bérminimum a tervezett 180 500 helyett emelkedjen 188 500 forintra, a felsőfokú végzettségűek pedig kapjanak ennél 30 százalékkal többet. A harmadik bérkategória, a 245 ezer forintos diplomás minimálbér bevezetésére azért lenne szükség a SZEF szerint, mert az ország fejlődésének akadálya, ha nincs elég felkészült szakember a közszolgáltatásokban, márpedig az egészségügyi, oktatási és hivatali létszámhiány egyre súlyosabb hazánkban – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.

2024. április 15.

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 12.

K&H: megállt a fiatalok jövedelemnövekedése

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret.