Varga élénkítené a munkaerő-mobilitást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A következő hónapokban további munkaerő-mobilitást segítő intézkedések lépnek életbe Varga Mihály ígérete szerint.


A munkaadói érdekképviseletekkel és önkormányzatokkal történt egyeztetést követően a következő hónapokban további munkaerő-mobilitást segítő intézkedések lépnek életbe, a regionális különbségek csökkentése érdekében – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.

Varga Mihály elmondta, a kormány januári ülésén támogatott több olyan beruházást, amelyet önkormányzatok valósítanak meg. Szentgotthárdot, Mórahalmot és Mosonmagyaróvárt említette. A terv szerint főleg a munkaadói oldal kedvezményeit szeretnék bővíteni, részben a bejárási költségek további csökkentésével, a szálláshelyek költségeinek kedvezményes elszámolásával – fejtette ki.     

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott foglalkoztatási adatait kommentálva Varga Mihály elmondta, a gazdaság teljesítménye és a gazdaságpolitikai erőfeszítések nyomán 2010 óta 702 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon. A növekedés elsősorban a versenyszférában következett be. Jó hír, hogy a foglalkoztatás növekedésével együtt csökkent a magyar gazdaság munkaerő-tartalékát jelentő közfoglalkoztatottak és a külföldi munkavállalók száma. A közfoglalkoztatottak száma 218 ezerre csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 232 ezerről – ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy továbbra is minél több embert szeretnének átvezetni az elsődleges munkaerőpiacra.

 

A hat évre szóló bérmegállapodás erősíteni fogja ezt a folyamatot a következő hónapokban, mivel jelentős adó- és járulékcsökkentés valósul meg béremeléssel párhuzamosan – mondta.     

Varga Mihály elmondta azt is, hogy a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékra csökkent a tavalyi utolsó negyedévben, a 2010-es 11,6 százalékról. A rendszerváltozás óta Magyarországon soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség – mutatott rá. Uniós összehasonlításban csak Csehország (3,6 százalék) és Németország (3,9 százalék) előzi meg Magyarországot, míg az uniós átlagos munkanélküliségi ráta 8,3 százalék – ismertette.     

A kormány a foglalkoztatás további bővülésével számol a következő hónapokban, amelyet alátámaszt a fogyasztás növekedése, így a szolgáltató szektorban foglalkoztatottak számának bővülése, a vállalatok korábban bejelentett kapacitásbővítései, a lakásépítések számának várható megugrása, valamint az uniós források felhasználásának gyorsítása is kedvező hatással lehet a foglalkoztatásra – fejtette ki.     A béremelés alól kibúvót kereső munkaadókkal kapcsolatos kérdésre elmondta: a munkaadóknak meg kell adni a lehetőséget, hogy a szükséges teljesítmény fenntartásához döntéseket hozzanak, de a kiskapukat be kell zárni, ellenőrizni fogják a béremelések betartását.     

Az ukrajnai munkaerő-felvétellel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt is elmondta, továbbra is elsősorban Magyarországról szeretnék betölteni az üres álláshelyeket, azonban a kormánynak figyelnie kell azokra a jelzésekre is, amelyek szerint Kelet-Magyarországon a munkaerőhiány már a kapacitások országban tartását veszélyezteti. Ezért született a döntés, hogy a harmadik országból származó munkaerőt toborzó munkaadói csoportot támogassák – tette hozzá.     

A magyar kormány nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy az üres álláshelyek miatt a magyar gazdaság kapacitást, állásokat veszítsen el, ezáltal csökkenjen a teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.