Vasárnapi munka: újabb KDNP-ötlet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A párt havi két szabad vasárnapot akar a kereskedelmi dolgozóknak és csökkentené a pelenka áfáját is. 


Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta, hogy pártja továbbra sem tett le arról, hogy a munkavállalóknak ne kelljen kötelezően dolgozniuk vasárnap – idézi a lapot az Index. 

Az eddiiekkel ellentétben most nem a boltokat záratná be a kispárt, hanem a dolgozók pihenőnapjainak számát módosítaná. Az elképtzelés szerint a törvényben biztosított havi egy helyett két szabad vasárnap járna a kereskedelmi dolgozóknak. Harrach szerint már tárgyalnak is a szakszervezetekkel és a munkaadók képviseletével az elképzelésről. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az interjúban Harrach Péter arról is beszélt, hogy a KDNP a családok pártján áll, ezért szeptemberben benyújtanak egy törvényjavaslatot, amellyel csökkentenék a pelenka áfáját – írja az Index. 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.