Vége az eddigi létminimumszámításnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén még utoljára kiszámította a KSH a létminimum értékeit, jövőre már másképp lesz. Eddig a minimálbéremelést szorgalamazók gyakran hivatkoztak a létminimum értékére, ám jövőre ezt már aligha tehetik meg.


A létmimumot egyre gyakrabban használták – vagy akarták használni – olyan mutatóként, amelynek tartalmilag nem felelt meg – írja frissen megjelent Létminimum,2014 című kiadványában a KSH. 

A KSH szerint a módszertani problémák mellett folyamatos nehézséget jelentett a média és a közvélemény felé annak a kommunikálása, hogy a létminimum háztartási és nem személyi mutató, illetve, hogy maga az elnevezés sem tükrözi a mutató valódi tartalmát.

A kiadványban írnak arról is, hogy az eddig alkalmazott módszerrel az átlagos fogyasztási és kiadási szerkezettel rendelkező háztartásokhoz nagyon közel esnek azok, amelyek már a létminimum alatti csoportba tartoznak, az elmúlt években a háztartások 40%-a körül ingadozott a létminimum alatti jövedelemmel rendelkezők aránya.

A KSH úgy ítélte meg: módszertanilag és értelmezés szempontjából is kifogásolható, ha az átlagtól kevéssel elmaradók egy csoportot képeznek a valóban legelesettebbekkel, másrészt a „létminimum alatt élők” címkével illetett csoport így kezelhetetlenül heterogén, és ez nem járul hozzá a legtöbb gondoskodást igénylő rétegek problémáinak sem a megértéséhez, sem a kezeléséhez.

Ezért a hivatal új névvel és új tartalommal a mai magyar társadalomhoz inkább illeszkedő abszolút szegénységi mutatót tervez – derül ki a kiadványból.

A számításokat idén még elvégezték: 2014-ben a létminimum az aktív korú egyfős háztartásban 2014-ben havonta 87 351 forint volt, az egy évvel korábbi érték 99,8%-a – ami jóval meghaladja a nettó minimálbért. 

Egy fő egy gyermekkel 144 129 forint, két fő egy gyermekkel 209 642 forint, két fő két gyermekkel 253318 forint jövedelemet igényelne legalább ahhoz, hogy alapvető szükségleteit kielégíthesse.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.