A cégátvilágításról kicsit másképp (2.)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozás számviteli rendszere csak egyik eleme ugyan a stratégiájának, de komoly befolyással bír a cég vagyoni, pénzügyi helyzetére, eredményességére. Az alábbiakban látunk néhány példát a „hogyanokra”.

A célokhoz szabott amortizációs politika – példákkal

A számvitelben járatlan vállalkozók is felcsipegettek már könyvelőjüktől annyi „könyvelés-morzsát”, hogy tudják, az értékcsökkenési leírásnak, mint az adóalappal szemben is elismert költségnek az a célja, hogy megteremtse a pénzügyi fedezetet egy új eszköz vásárlására akkor, amikor a régi már oly mértékben elhasználódik, hogy tovább már nem használható a vállalkozás tevékenységéhez.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a vállalkozásnak is érdeke, hogy a tevékenysége, körülményei alapján megtalálja az értékcsökkenés meghatározásának a cég működéséhez illő módszerét. Azaz azt a megoldást kell keresnie, amely a lehető legpontosabban fejezi ki az értékcsökkenésnek egy termékegységre jutó részét, ráadásul nem ütközik a számviteli törvény előírásaival sem.

A számviteli törvény úgy rendelkezik, hogy az immateriális javaknak és a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartamuk végén várható maradványértékkel csökkentett beszerzési, illetve előállítási értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben a vállalkozás azokat előreláthatóan használni fogja. (Azaz a tárgyi eszköz üzembe helyezése napjától, az állományból való kivezetése napjáig kell elszámolni az értékcsökkenési leírást.)

Lényeges, hogy ezt az időszakot a vállalkozás tényleges működése, jövőbeni tervei alapján kell becsülni, és nem az adótörvényben az adott eszközre előírt leírási kulccsal visszaosztva kiszámolni, hány évről is lehet szó.

A számviteli törvény az alábbi lehetőségeket kínálja az értékcsökkenési leírás számítására:

• degresszív: kezdetben nagyobb, majd kisebb összeget írunk le,
• progresszív: minden évre egyre nagyobb összeget írunk le,
• lineáris: minden évben azonos értékű értékcsökkenést számolunk el,
• teljesítmény arányos: az értékcsökkenés összege függ a tárgyi eszköz összteljesítményétől, évenkénti elhasználódásától.

A gyakorlatban a vállalkozások jellemzően a lineáris leírást részesítik előnyben. E módszer népszerűségének oka elsősorban a társasági adótörvényben rejlik: az adótörvény is lineáris leírási módot ír elő, azzal a különbséggel, hogy nem kell az elszámolás alapját csökkenteni a maradványértékkel.

A számviteli törvény lényegesen nagyobb teret ad a kérdésben a vállalkozásnak, míg az adóalappal szemben csak az adótörvény által elismert mértékben vehető figyelembe az amortizáció.

A lineáris módszer alkalmazásával kétségkívül könnyű kiszámítani az adott eszköz értékcsökkenési leírását, de nem biztos, hogy ez szolgája a vállalkozás érdekeit.

Értékcsökkenés a termelésben

Olyan módszerre van ugyanis szükség, amely megbízhatóan tükrözi az adott évben, években értékcsökkenésként felmerülő költségek nagyságrendjét.

Nézzünk erre egy példát is!

A Csodakemence Kft több pékséget is üzemeltet a városban. A termékei iránti kereslet – és így a termelés volumene – egyenletes. Ezért a termelésben résztvevő tárgyi eszközök számviteli értékcsökkenését lineáris módszerrel számolják ki.

Ez jelen esetben hűen tükrözi a gépek avulásából eredő költségek tényleges felmerülésének arányát az egyes adóévekben.

A társaság megbízott egy egyetemi kutatócsoportot azzal, hogy keressenek olyan – a piacon újdonságot jelentő – alapanyagot, amelyből a „hagyományos” liszttel készült termékekhez képest, alacsonyabb szénhidráttartalmú, de azokkal azonos élvezeti értékű péksütemények készíthetőek.

A kutatás sikerrel zárult, szakértői vizsgálat igazolja, hogy az új alapanyag nem csupán alacsonyabb szénhidráttartalommal bír, de a koleszterinszintre is jó hatással van, egyéb, az emberi szervezetre esetleg káros hatása nincs.
Ugyanakkor a felhasználásával készített termékek előállításához speciális gépsorra van szükség.

A Csodakemence Kft legyártatta a gépsort és elkezdte a termelést.

A társaság által előzetesen elvégeztetett piackutatás alapján valószínű, hogy az új és a piacon még szokatlan termék értékesítési volumene eleinte nem lesz jelentős – kezdetben csak a kifejezetten egészségtudatos vásárlókra lehet építeni, de a szervezetre gyakorolt jótékony hatásának köszönhetően, a termék népszerűségnek, keresletének gyors növekedése várható más vásárlói csoportok körében is.

Tekintettel arra, hogy az új alapanyag a Csodakemence Kft kutatásinak a megfelelő fórumokon levédett eredménye, az ebből készülő termékek gyártásának joga kizárólag a társaságé.

A későbbiekben várhatóan megnövekedett kereslet miatt a műszakok számát is emelni kell majd.

Kérdés, milyen módon számolják el a szóban forgó gépsor értékcsökkenési leírását?

Ebben az esetben a más eszközöknél „bevált” lineáris leírás helyett célszerűbb a teljesítményarányos vagy a progresszív leírást alkalmazni.

Miért, és mikor az egyiket, mikor a másikat?

A fenti példában szereplő társaság – felmérésekkel igazoltan – új terméke kedvező fogadtatására, és növekvő ütemű keresletére számíthat, az értékcsökkenés progresszív módon történő elszámolása ad reális képet a gyártás költségeiről.

 

Ha a cég nem végeztetett volna a gyártás megkezdése előtt piackutatást, illetve annak eredménye alapján bizonytalan lenne a termék piaci fogadtatása (a marketingben ezeket a termékeket nevezik „kérdőjeleknek”), akkor az amortizáció teljesítményarányos elszámolása volna a célszerű választás, mivel ez tükrözné megbízhatóan a felmerülő gyártási költségek nagyságrendjét.

A megfelelő amortizációs politika kidolgozásával nem csak a termelő vállalatoknak, hanem más ágazatoknak – így a szolgáltatást végző cégeknek is – meggyűlhet a bajuk.

„Amortizál” a szolgáltató

Ilyenek például a szállodák is: esetükben a tárgyi eszköz nem a számviteli tankönyvek „állatorvosi lova”, a termékek előállításához használt gépet jelenti – amelynél kézenfekvő megoldás lehet a teljesítmény arányos elszámolás.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a szállodáknál nincsenek olyan eszközök, amelyek a „műszaki gépek, berendezések” körébe tartoznak. Esetükben (is) azokat a tárgyi eszközöket soroljuk ide, melyek a működéshez közvetlenül kapcsolódnak.

Például a szobai berendezések és bútorok, de a működést kiszolgáló gépek, így a gépészeti berendezések, mosodai, konyhai gépek értendőek ide.

Az „egyéb gépek és berendezések közé” pedig az irodai berendezések és felszereléseket soroljuk.

A szállodákra is ugyanaz a számviteli törvény érvényes, mint más vállalkozásokra, de a tevékenység jellegéből adódó „különlegességeket” be kell illeszteni a törvény keretei közé.

Azaz, ha tárgyi eszközökről – és értékcsökkenésükről – van szó, a szállodáknál is olyan kérdésekre kell választ keresnünk, mint mondjuk a hasznos élettartam, karbantartás vagy felújítás, készlet vagy tárgyi eszköz közötti különbség.

Természetesen a tárgyi eszközök körébe a szállodák esetében is vállalkozási tevékenységben tartósan résztvevő eszközök kerülnek.

Sajátos szempontokat kell azonban figyelembe venni – például – a szobai bútorok kapcsán. Ezek többsége a szálloda megnyitása után tartósan a vállalkozás tevékenységének szolgálatában áll – ebben még nincs eltérés más tevékenységek befektetett eszközeihez képest. Viszont ezeknél az eszközöknél a hasznos élettartam megállapításakor azt kell figyelembe venni, hogy a cégnél, cégcsoportnál vagy szállodaláncnál létezik-e a szobák felújítására valamilyen kötelezően követendő ütemterv.

Amennyiben a szállodalánc például ötévente végez szobai felújítást – akár teljes körűt, akár részlegeset-, akkor a bútoroknak sem célszerű ennél hosszabb hasznos élettartamot meghatározni.

A felújítás vagy karbantartás kérdését az épület vagy a nagy értékű gépek esetében nem könnyű megválaszolni.

 

A hoteleknél jellemzően tetemes összeget jelentenek a karbantartási munkák is, és egyebekben is kihívást jelent a törvény „felújítás” és „karbantartás” definícióiba illeszteni az elvégzett munkát azok átlagosnál gyakoribb, de ezzel együtt nehezen kiszámítható, ütemezhető volta miatt.

Amennyiben nagyobb értékről van szó és a számviteli besorolása nem egyértelmű, akkor adózási szempontból a beruházásként való kezelése jár kisebb adókockázattal – és a számvitelnek ehhez kell „alkalmazkodnia”.

Fontos kérdés a kis értékű, de a szállodában jelentős mennyiségben előforduló eszközök számviteli elszámolása is. Ilyen eszközök például a szobai vasalók vagy – a főként a teakedvelő angol vendégek által elvárt – vízforralók.

Ezeket a gépeket a szálloda kis értékű tárgyi eszközként is nyilvántarthatja, de jellemzően e készülékek elromlanak egy éven belül. Ezt szem előtt tartva, a vállalkozás számviteli politikájában szabályozhatja ezt úgy is, hogy érétküket egyéb üzemeltetési anyagként, költségként számolja el.

Ugyancsak különleges tárgyi eszköz a szobai párna és paplan. Ezeket a szálloda általában több éven keresztül használja, és jellemzően úgy tartja nyilván, hogy hozzárendeli ezeket egy adott szobához. Ennek megfelelően, célszerű tárgyi eszközként nyilvántartani ezeket.

Az amortizációs politika – az ennek alapján elszámolt értékcsökkenési leírás – a mérlegbeszámolóban is árulkodó adat: a saját – és üzleti partnereink vállalkozásairól is sok mindent kifecseg.

Például, ha azt látjuk az eredmény-kimutatásban, hogy az adott társaságnál az értékcsökkenés átlagosnál gyorsabb ütemben növekszik, az azt jelzi, hogy a magasabb leírási kulccsal elszámolható és a gyorsabban leírható modern gépek aránya a vállalkozás eszközállományában az átlagosnál magasabb.

Ez a tendencia érhető tetten – például – az IT ágazatban működő startup vállalkozásoknál is.

A számviteli értékcsökkenés megállapítása mellett számos könyvviteli megoldást kell az adott vállalkozásra „szabni”, így például a készletek nyilvántartásának módszerét is.

A folytatásban erről lesz szó.

---