Deloitte: nagy figyelmet igényel az IFRS


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az őszi adócsomag egyik hangsúlyos eleme az IFRS szerint beszámoló társaságokra vonatkozó adószabályok pontosítása, az esetleges anomáliák és pontatlanságok orvoslása. A Deloitte az IFRS átállást érintő leglényegesebb változásokat és az új szabályokat foglalta össze az Adó Online-hoz eljuttatott közleményében.


Bizonyos társaságok 2016-tól választhatják először az IFRS szerinti beszámolást és adózást, az áttérés széles körben azonban várhatóan csak 2017-2018-ban fog megtörténni – olvasható a Deloitte összefoglalójában. A 2017. évtől való áttérésre vonatkozó döntéseket eddig részben az is hátráltathatta, hogy tudni lehetett, az őszi adócsomag több ponton is módosítja majd a jelenleg hatályos szabályokat. A részletek azonban ez idáig nem voltak ismertek.

Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adótanácsadási üzletágának partnere elmondta: „A módosított szabályok egyrészről orvosolják az eredeti szabályozásban megbúvó pontatlanságokat és anomáliákat, másrészt eddig nem szabályozott kérdésekről is rendelkeznek. Ezek közül kiemelten fontos, hogy az áttérő társaságoknak adó szempontból miképp kell kezelni az eszközöket és kötelezettségeket érintő, a számviteli törvény és az IFRS-ek szerint megállapított egyedi értékkülönbségeket. E téren a jogszabályalkotó választási lehetőséget biztosít, melyből az egyik opció szerint a meglévő eszközöket és kötelezettségeket adó szempontból lehetne úgy kezelni, mintha az IFRS áttérés nem történt volna meg. Ez egy egész érdekes helyzetet teremt az áttérést követő években, ahol az adóalapban az új eszközök és ügyletek IFRS bekerülési érték szerint, az áttérés előttiek pedig a korábbi szabályok szerint adóznának.”

 

A társasági adóval kapcsolatos módosítások továbbá korábbi problémákat szüntetnek meg többek között a számviteli politika-változások, céltartalék korrekciók, apportként átvett/átadott eszközök és tőkeleszállítás témakörökben.

Speciális, az IFRS-re vonatkozó szabályokat a helyi iparűzési adó is tartalmaz, melyek szintúgy pontosításra kerültek: a módosítások egy része e téren is az egyértelműsítést, valamint a korábbi számviteli törvény szerinti fogalmakból levezetett adóalaphoz való közelítést és szimmetriát célozza. Ezen változások értelemszerűen nem jelentenek tartalmi módosulást a jelenlegi, IFRS alapján megállapított adóalaphoz képest. A változások egy másik része korábban nem szabályozott kérdésekre tér ki, így ezek tartalmi változást jelentenek. Ilyen lehet például a saját követelés értékesítéssel kapcsolatos új rendelkezés a pénzügyi szektorra.

Az IFRS specifikus szabályok első ránézésre nagyon különböznek, köszönhetően az IFRS-ek sokszínű és gyakorta a számviteli törvény megközelítéséhez képest teljesen más elveken alapuló ügyleti elszámolásának.

A helyi adó IFRS specifikus szabályainak értelmezésekor továbbá fokozottan igaz, hogy az IFRS-ek mélyebb ismerete nélkül könnyen el lehet veszni a szabályozásban és annak értelmezésében. Általánosságban elmondható, hogy a helyes jogszabály-értelmezéshez és az esetleges ügyleti elszámolásokból fakadó adóproblémák azonosításához még az adózási szakembereknek is bele kell ásniuk magukat az IFRS-ek rejtelmeibe.

„A jelen módosítás révén kialakuló adózási környezet már egy stabilabb és kiforrottabb szabályozási hátteret képvisel, így adókérdés többé nem lehet akadálya az IFRS-re történő áttérésnek. Ugyanakkor a szabályok bonyolultsága, az IFRS jelentette sokszínűség, továbbá a viszonylag limitált szakmai tapasztalat miatt e terület továbbra is a következő évek egyik olyan kérdésköre lesz, amelynél az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében fokozottabb figyelem szükséges az adózási-számviteli szakemberek részéről. A figyelem már csak amiatt is indokolt, mert a mögöttes szabályok és értelmezések is várhatóan folyamatosan alakulni fognak az elkövetkező évek során” – hangsúlyozta Veszprémi István.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 11.

Középiskolások pénzügyi tudatosságát támogatja a Számlázz.hu

Szakmai partnerként és szponzorként támogatja Magyarország egyik legjelentősebb fintech cége, a Számlázz.hu a Luca Pacioli Középiskolás Versenyt, amelynek célja fiatalok számviteli, pénzügyi és adózási ismereteinek fejlesztése. A megmérettetésben a Kárpát-medencében tanuló magyar középiskolások vehetnek részt, ám nemcsak a versenyzőket, hanem a felkészítő tanárokat és a legtöbb diákot delegáló iskolát is díjazzák.

2024. április 11.

Elhatárolt veszteség felhasználása beolvadásnál

A gyorsan változó gazdasági környezetben gyakoriak a cégstruktúrákat érintő változások, az átalakulások, egyesülések, szétválások, és ennek okán sokszor merülnek fel jogértelmezési kérdések a jogelőd és jogutód társaságok adókötelezettségeit illetően. Jelen cikkünkben a veszteségelhatárolás kérdéskörét vizsgáljuk beolvadás esetén.