Devizás cash-pool számviteli kezelése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalati likviditáskezelés jól bevált eszköze a cash-pool rendszer. A cash-pool rendszerbe bevont devizaszámlák esetében az egyes speciális, csak a cash-pool rendszerben előforduló mozgásokhoz hozzárendelendő árfolyamok meghatározása, ebből következően a keletkező árfolyamkülönbözetek elszámolása nem magától értetődő kérdés.


A cash-pool rendszer lényege, hogy a vállalkozások bankszámláinak egyenlegét összevezetik, és ennek alapján optimalizálják a likviditáskezelést. Az összevezetés történhet virtuálisan, illetve fizikailag is, ebben az esetben valamennyi banki nap végén az egyes vállalkozások számláin található egyenlegeket átkönyvelik a főszámlára (master-számla), majd a következő nap elején kerülnek visszavezetésre az egyes vállalati számlákra. A számviteli kezelés szempontjából döntő momentum, hogy az átvezetés megtörténik nap végén, tehát a tagvállalatok bankszámláinak az egyenlege valamennyi nap végén, így a fordulónapon is nulla lesz. Ezzel szemben az átvezetett összeg megjelenik mint a főszámla fölött rendelkező tagvállalattal (jellemzően az anyavállalattal) szembeni követelés vagy kötelezettség, valamint a főszámla fölött rendelkező tagvállalatnál ezeknek a követelés/kötelezettségeknek a párja.

 A jelenlegi gyakorlat általában abból indul ki, hogy az átvezetés és a visszavezetés technikai tétel, ezeknek azonos árfolyamon kell történnie. Mivel az átvezetés sorban az első, így ez a devizaszámla könyv szerinti árfolyamán történik, és a visszavezetés megkapja ugyanezt az árfolyamot, így az átvezetés és a visszavezetés között árfolyam-különbözet nem keletkezik. A főszámlát kezelő vállalkozásnál a nap végi átvezetés miatti növekedések napi választott árfolyamon történnek, míg a visszavezetések könyv szerinti árfolyamon.

Tartalmilag azonban a cash-pool rendszer egy ennél komolyabb kérdést is felvet, ami magából a rendszer működésének a logikájából következik. A cash-pool rendszer tehát egységes egész, a cash-poolba bevont számlák a számlavezető bank szempontjából a főszámla alszámláinak tekinthetők, a számlák tényleges, összesített egyenlege – ami egyben a főszámla egyenlege – jelenik meg mint a vállalatcsoport pénzeszköze. A cash-pool rendszer logikájából következik, hogy az egyik vállalkozás által beadott pénzt a másik vállalkozás elköltheti, ebből következően az esetek nagy részében nem igaz, hogy a reggel visszavezetett pénz ténylegesen rendelkezésre áll, az csak mint belső egyenleg értelmezhető.

Tartalmilag ezért az is alátámasztható érvelés, hogy valójában a nap végi átvezetés kölcsönügylet (negatív egyenleg esetén törlesztés), míg a nap eleji visszavezetés a kölcsön törlesztése (negatív egyenleg esetén kölcsönfelvétel). A visszavezetés tehát tényleges jóváírás, az adott kölcsön törlesztése vagy kölcsönfelvétel, így napi választott árfolyamon írják jóvá a reggeli visszavezetésnek ezt a részét, míg az esti átvezetésből a fenti összeget szintén a napi választott árfolyamon könyvelik, mint csoporton belüli követelés/kötelezettség növekedése vagy csökkenése. Az esti átvezetés és a reggeli visszavezetés között keletkezik árfolyam-különbözet.

A két módszert – könyv szerinti árfolyamok használata szemben a napi választott árfolyamok használatával – összehasonlítva látható, hogy alapvetően az eredménykimutatás sorai között lehetnek eltérések: mivel a bankszámlák könyv szerinti árfolyama eltérő lesz, a realizált és a nem realizált árfolyam-különbözetek, esetleg a bankszámláról levont költségek összege eltérő lesz. Természetesen év végén mindkét esetben fordulónapi választott árfolyamra kell értékelni a fennálló egyenleget, így az eredmény összességében nem fog eltérni, egyetlen esetkört leszámítva: ha az árfolyam-különbözet aktiválásra kerül, akkor az eszköz értéke a módszer függvényében eltérő lesz.

A cash-pool rendszer számviteli elszámolásairól Dr. Kovács Dániel Máté ír a Számviteli Tanácsadó 2016/04. számában megjelent cikkében.


Kapcsolódó cikkek