Kiküszöbölné a könyvelők munkáját egy startup cég


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kis és közepes méretű cégeknek kínál automatikus megoldást a könyvelési feladatokra a Smacc nevű statup cég – írja a Techcrunch. 


Az amerikai cég által kifejlesztett program automatikussá teszi a vállalkozások könyvelését és a különböző pénzügyi tervezéses folyamatokat. Az ötlet kitalálói saját vállalkozásaik tapasztalataiból indultak ki, mivel a cégek egyik legnagyobb prblémája a könyvelési feladatok elvégzése volt. 

A rendszer működése pofon egyszerű: a cég ügyfelei feltöltik a rendszerbe a számlákat, amely először átalakítja azokat a számítógép által is olvasható formátumba, majd titkosítja azokat, végül pedig a megfelelő helyre különíti el a számlákon szereplő összegeket. A program arra is képes, hogy nyomonköveti a számlákat, ellenőrzi az összeg helyességét, nyomon követi az értékesítést és a különböző költségeket, sőt még a kibocsátó adószámának helyességét is vizsgálja. 

Egy már meglévő ügyféltől érkező további számlák esetében a rendszer a korábbi minta alapján pontosan tudja, hogy a különböző összegeket hova kell allokálnia. A fejlesztők szerint az így automatizált és valós idejű működés nemcsak kényelmes, de gyors is és ezzel időt és nem utolsó sorban pénzt takaríthatnak meg a vállalkozások, és hatékonyabb a vállalati likviditás tervezése is – írja a lap


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 11.

Középiskolások pénzügyi tudatosságát támogatja a Számlázz.hu

Szakmai partnerként és szponzorként támogatja Magyarország egyik legjelentősebb fintech cége, a Számlázz.hu a Luca Pacioli Középiskolás Versenyt, amelynek célja fiatalok számviteli, pénzügyi és adózási ismereteinek fejlesztése. A megmérettetésben a Kárpát-medencében tanuló magyar középiskolások vehetnek részt, ám nemcsak a versenyzőket, hanem a felkészítő tanárokat és a legtöbb diákot delegáló iskolát is díjazzák.

2024. április 11.

Elhatárolt veszteség felhasználása beolvadásnál

A gyorsan változó gazdasági környezetben gyakoriak a cégstruktúrákat érintő változások, az átalakulások, egyesülések, szétválások, és ennek okán sokszor merülnek fel jogértelmezési kérdések a jogelőd és jogutód társaságok adókötelezettségeit illetően. Jelen cikkünkben a veszteségelhatárolás kérdéskörét vizsgáljuk beolvadás esetén.