Még most küldje ki a fizetési felszólításokat!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) megváltoztatja az elévülés szabályait. A jövőbeni bírói gyakorlat bizonytalansága miatt célszerű még most, március 15-e előtt kiküldeni az írásbeli fizetési felszólításokat valamennyi lejárt követelésünkre. Ezzel az elévülési idő 5 évvel meghosszabbodik.


Mit is jelent az elévülés?

A követelés elévülésének legfontosabb következménye az, hogy azt bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni. Követelés alatt nemcsak a pénzkövetelést kell érteni, hanem bármely, szerződésből fakadó követelést. Az elévülés a kötelezett szempontjából azt jelenti, hogy ő az elévült követelés teljesítését megtagadhatja.

Az elévüléssel azonban maga a követelés nem szűnik meg, ezért ha a kötelezett az elévült kötelezettségét teljesíti (mert például elkerüli a figyelmét, hogy az elévült), akkor azt utólag nem követelheti vissza a jogosulttól. Az elévült követelés továbbra is jár a jogosultnak szerződés szerint, csak az már bíróság előtt nem kikényszeríthető. Az elévülést a bírósági vagy hatósági eljárásban nem lehet hivatalból figyelembe venni, azaz azt az érdekeltnek külön kérelmeznie kell elévülési kifogás formájában.

Az IFRS-ről röviden

Szakmai fórum és képzés: 2014. március 12.

  • Mérlegképes könyvelőknek, IFRS szakterületen számviteli (egyéb) témakörben: 5 kreditpont
  • Könyvvizsgálóknak: 2 kreditpont

Jelentkezzen most!

Főszabály szerint a követelések 5 év alatt évülnek el. (A jogszabályok ettől eltérő elévülési időket is megállapítanak.) Ha a felek az elévülési idő hosszát szeretnék 5 évtől eltérően megállapítani, ezt a megállapodást írásba kell foglalni. A korábbi szabályozással ellentétben tehát nemcsak 5 évnél rövidebb, hanem 5 évnél hosszabb elévülési időben is megállapodhatnak a felek. Egy dolgot nem lehet: az elévülési időt a szerződésben teljesen kizárni. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Ha a teljesítés idejére a felek határidőt tűztek ki, akkor a határidő utolsó napja az esedékesség időpontja.

Az elévülés nyugvása

Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugszik. Ha az elévülés nyugszik, az akadály megszűnésétől számított 1 éves (1 éves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén 3 hónapos) határidőn belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból 1 évnél (1 éves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén 3 hónapnál) kevesebb van hátra. Nincs akadálya annak, hogy az eredeti elévülési időn belül az elévülés nyugvására több alkalommal is sor kerüljön. Az említett 1 éves, illetve 3 hónapos „végső” időszakban azonban az elévülés nyugvására már nincs lehetőség. Ebben az időtartamban esetleg az elévülés megszakítása engedélyezett a jog szerint, ekkor a megszakítás következtében az 1 éves, illetve a 3 hónapos határidő számítása kezdődik újból.

Az elévülés megszakítása

Az elévülés megszakításával az elévülés újból kezdődik. Az elévülést a következő események szakítják meg:

  • a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése (ilyennek minősülhet például a részletfizetés),
  • a kötelem megegyezéssel történő módosítása és az egyezség,
  • a követelés kötelezettel szembeni bírósági eljárásban történő érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hozott, vagy
  • a követelés csődeljárásban történő bejelentése.

Az elévülés a bírósági eljárás jogerős befejezésétől, azaz a követelés tárgyában hozott határozattól kezdődik újra. Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést a kötelem megegyezéssel való módosítása és a végrehajtási cselekmények szakítják meg. Az új Polgári Törvénykönyv szerint bírósági eljárásnak minősül a fizetési meghagyás is, azaz ez az eljárás is megszakítja az elévülést.

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa

Az új Polgári Törvénykönyv az elévülést megszakító körülmények között már nem említi a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítást. Míg eddig minden egyes írásbeli felszólítás megszakította az elévülési időt, azaz az elévülési idő mindegy egyes alkalommal meghosszabbodott 5 évvel, ez a törvényi lehetőség a jövőben már nem adott. Hasonlóan nem szakítja meg az elévülést a jövőben, ha engedményezés történik, és erről a kötelezettet értesítik.

Bár az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésekor fennálló szerződésekre a régi Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) szabályait kell alkalmazni, de a jövőbeni bírói gyakorlat bizonytalansága miatt célszerű még most, március 15-e előtt kiküldeni az írásbeli fizetési felszólításokat valamennyi lejárt követelésünkre. Ezzel az elévülési idő 5 évvel meghosszabbodik.


Kapcsolódó cikkek