Mérlegképes továbbképzés a szervező oldaláról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013. január 1-jétől átalakult a mérlegképes könyvelők továbbképzése. A központi tematikát felváltó kreditpont-rendszer a továbbképzést szervező cégek életében is változást hoz.


A kötelező mérlegképes továbbképzés teljesítése során három módon lehet kreditpontot szerezni:

  • továbbképzési programokon (előadásokon) való részvétellel,
  • szakmai szervezeti tagként,
  • szakmai kiadvány megvásárlásával.

Az előadásokat szervező cégek mellett a továbbképzési rendszerben új szereplőként megjelennek a szakmai szervezetek és a kiadók is. A továbbképzési kredit megadásának feltétele az, hogy a továbbképzési programot indító szervezetek, szakmai szervezetek és kiadók rendelkezzenek a Nemzetgazdasági Minisztérium által nyilvántartott akkreditációval.

Továbbképzési programot indító szervezetek

Továbbképzési programot az a felnőttképzési intézmény-akkreditációval rendelkező szervezet indíthat, amely megfelel a következő feltételeknek:

  • rendelkezik legalább 3 éves, pénzügyi, számviteli területen szerzett oktatásszervezési vagy továbbképzési gyakorlattal,
  • rendelkezik legalább 3 éves (az adott továbbképzési évet megelőző 5 évben megszerzett) oktatási gyakorlattal és megfelelő felsőfokú végzettséggel rendelkező oktatói kapacitással,
  • rendelkezik a szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, ideértve az oktatással kapcsolatos nyilvántartási rendszert is,
  • az akkreditációs eljárás megkezdése előtt az igazgatási szolgáltatási díjat megfizette,
  • köztartozásmentes adózónak minősül.

A feltételeknek megfelelő szervezet akkreditációja visszavonásig hatályos. Az akkreditációs eljárás igazgatási szolgáltatási díja 50 000 Ft.

A 2012. december 31-én már akkreditációval rendelkező szervezetek az új akkreditációs feltételeket legkésőbb 2014. december 31-ig kötelesek teljesíteni.

A minisztérium a továbbképzési programok lebonyolítását folyamatosan ellenőrzi. Sajátosan alakul a szankciórendszer, ha a szervezet a továbbképzési tevékenységét nem a jogszabályok és az akkreditációs kérelemben foglaltak szerint végzi:

  • első alkalommal a minisztérium felhívja a szervezetet a szabálytalanság megszüntetésére,
  • ugyanazon továbbképzési évben második alkalommal tapasztalt szabálytalanság esetén a minisztérium 2 hónapra felfüggeszti a szervezet továbbképzés szervezésére való jogosultságát,
  • ugyanazon továbbképzési évben harmadik alkalommal tapasztalt szabálytalanság esetén a minisztérium visszavonja az akkreditációt (ebben az esetben az akkreditáció csak 2 év után adható meg ismét!).
RODIN Adókonferenciák

A minisztérium ezen kívül visszavonja az akkreditációt akkor, ha a szervezet két egymást követő továbbképzési évben nem végez könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésére irányuló tevékenységet.

Az akkreditált szervezet a továbbképzési programját (programjait) kreditpont-minősítési eljárás keretében akkreditáltatja, az igazgatási szolgáltatási díj 5000 Ft. A program kreditpont-értékét a szakmai tartalom, az aktualitás, az időtartam, a tartalom és az időkeret összhangja, valamint az elméleti és a gyakorlati jelleg határozza meg.

Az akkreditációs eljárással és a kreditpont-minősítési eljárással kapcsolatos tájékoztató várhatóan hamarosan megjelenik az egységes Kormányzati Portálon. Az akkreditált szervezetek nyilvános adatai szintén a Kormányzati Portálon fognak megjelenni.

Szakmai szervezetek

A továbbképzési rendszerben szakmai szervezetnek minősül az a társadalmi szervezet, köztestület vagy felnőttképzési intézmény-akkreditációval rendelkező szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek:

  • legalább 2 éve működik, amely során szakmai konzultációk, képzések, szakmai rendezvények szervezését is végzi tagjai számára,
  • az általa szervezett szakmai konzultációkon, képzéseken, szakmai rendezvényeken évente legalább 200 könyvviteli szolgáltatást végző személy jogosult részt venni tagként,
  • évente legalább 5 szakmai konzultációt, képzést, szakmai rendezvényt szervez.

A szakmai szervezetnek a minisztériumnál szakmai szervezeti minősítési eljárást kell elindítania, amelynek eredményeképpen a minisztérium a szakmai szervezetet nyilvántartásba veszi.

A kreditpont megszerzésének az a feltétele, hogy a természetes személy (vagy annak foglalkoztatója) a továbbképzési évben legalább 3 hónapig és a továbbképzési év utolsó napján a szakmai szervezet tagja legyen.

Kiadók

Szakmai kiadvány minősítésére vonatkozó kérelmet bármely szakmai kiadványt kiadó szervezet benyújthat, az igazgatási szolgáltatási díj 5000 Ft. A kérelemhez mellékelni kell a minősítendő kiadvány 2 példányát, illetve elektronikus kiadvány esetében biztosítani kell az ahhoz való hozzáférési jogot. Szakmai folyóiratok esetében kreditpont érték legalább fél éves előfizetés esetére állapítható meg.

A továbbképzési programot indító szervezetek, szakmai szervezetek és kiadók által benyújtandó kérelmeket a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet mellékletei tartalmazzák.

A Complex Kiadó minősítésre váró kiadványai

A Complex Kiadó minősítésre váró szakkiadványai
  • ADÓ szaklap print és online verzió
  • ADÓ-kódex print és online verzió
  • Számviteli Tanácsadó print és online verzió
  • Az adózás nagy kézikönyve
  • A számvitel nagy kézikönyve
  • Számvitel A-tól Z-ig
  • Áfa -kalauz
  • Önkormányzati pénzügy (Közigazgatási szaklap)
  • Az államháztartási számvitel alapjai és a közpénzügyi információs rendszer (print és e-book formátum)
  • Rendhagyó bevezetés a közpénzügyek tanulmányozásába (print és e-book formátum)
  • Változó civil világ – Kézikönyv civil szervezetek számára (print és e-book formátum)

Kapcsolódó cikkek