Online számla-adatszolgáltatás: ha megcsúszás van


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mivel a valós idejű adatszolgáltatás sokaknak gondot okoz, a NAV egy hónapos türelmi időt adott az adatszolgáltatásra. Ez azonban nem az online bejelentési kötelezettség elhalasztását jelenti, csupán az azonnali adatszolgáltatás alól mentesít. A csúszásban lévőknek – ha házon belül máshogy nem tudják megoldani a problémát – még mindig a kiszervezés lehet a legjobb megoldás –  áll a Mazars legfrissebb elemzésében.


Egy hónapos szankciómentességet garantál a NAV azoknak a vállalkozásoknak, amelyek számlázó programja nem képes az új szabályok szerinti számlaadat-szolgáltatásra – hívta fel a figyelmet közleményében a Mazars. A türelmi időszak feltétele ugyanakkor, hogy a szükséges adatoknak július végéig be kell érkezniük az adóhatósághoz.

„Számítottunk arra, hogy július 1-jén nem áll majd készen minden vállalkozás az online adatszolgáltatásra, még akkor sem, ha időben megkezdte a felkészülést. Épp ezért sejthettük azt is, hogy a NAV nem fogja rögtön a legszigorúbb (számlánként akár 500 ezer forintos) szankciókat alkalmazni. Eddig azonban nem volt hír semmiféle türelmi időszakról. Most ebben történt változás: az adóhatóság hó végéig nem bírságolja az adatszolgáltatás mulasztását, ha az adott cég képviselője regisztrál az Online Számla rendszerben és a számlaadatok utólag megérkeznek a NAV-hoz” – mondta el Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere.

Fontos tehát, hogy a szankciómentes időszak csak az adatszolgáltatás azonnaliságára vonatkozik, azaz a bejelentésre kötelezett számláknak 2018. július 31-ig ugyanúgy be kell érkezniük az adóhivatalhoz. A mikro- és kisvállalkozások helyzete egyébként egyszerűbb, hiszen ők saját szoftverük helyett egyszerűen használhatják az Online Számlázót. Ehhez szöveges és videós oktatóanyagokat is készített a NAV. Komolyabb problémát jelent az átállás azoknak a cégeknek, amelyek integrált vállalatirányítási és könyvelési folyamataiba nem illeszthető be egy ilyen egyszerű megoldás.

[htmlbox sznkk_2018]

 

Az integrált rendszerek használata főként a nagyvállalatokra jellemző, nekik nagy könnyebbség lehet a türelmi időszak. Az ilyen cégek többsége azonban nagy mennyiségű számlát bocsát ki, ezek Online Számlázóba való feltöltése pedig komoly feladatot róhat rájuk. Az átmeneti időszakra, amíg az ilyen társaságok vállalatirányítási rendszerei nincsenek felkészítve az online számlázásra, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb megoldást az nyújthatja, ha a számlázási tevékenységüket kiszervezik egy olyan szolgáltatónak, amely felkészült a valós idejű adatszolgáltatásra.

„Ha egy cég elmaradásban van, és az átmeneti időszakban nem tudja kezelni az adatszolgáltatás miatt keletkező plusz terhelést, akkor mindenképp érdemes elgondolkodni a kiszervezésen. Erre a törvény szerint van is lehetőségük, hiszen írásos meghatalmazás alapján a számla kiállítását más személy számára át lehet adni. Ez jogszerű és viszonylag gyors megoldást adhat – akár csak átmenetileg, a saját rendszer felkészítéséig – a problémára” – idézi a közlemény Szmicsek Sándort.  


Kapcsolódó cikkek