A GDP 3 százalékát költöttük családtámogatásra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összesen több mint 800 milliárd forintot, a GDP csaknem 3 százalékát fordította tavaly az állam családtámogatásokra, valamint jövedelempótló és korhatár alatti ellátásokra – írja a Magyar Államkincstár adatai alapján keddi számában a Világgazdaság.


A családi támogatásokra elköltött több mint 430 milliárd forintból családi pótlékra 335 milliárd forintot folyósítottak. A második legnagyobb tétel, a három éven aluli gyerekek után járó gyermekgondozási segély 60 milliárd forintnyi kiadást jelentett.

Azokra a korhatár alatti ellátásokra, amelyeket korábban nyugdíjként, tavaly pedig már szociális ellátásként folyósítottak, 280 milliárd forintot fordított az állam – olvasható a Világgazdaságban.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.