A nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sorozatunk első részében a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásról írtunk, ezúttal a foglalkoztatókat és más nyilvántartásra kötelezetteket korábban terhelő, rendes (időszakos) nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások szabályait vázoljuk.

Az Adó 2014. évi 11. számában A nyugdíjjogszerzés elismerésének új rendje címmel mutattuk be a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 2013. január 1-jétől hatályos 96/B–D. §-ai által szabályozott nyugdíjbiztosítási egyeztetés előírásai közül a hivatalból megindított egyeztetési eljárásra vonatkozó szabályokat. Írásunknak az adott aktualitást, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek – fokozatosan ütemezve – megkezdték az 1955 és 1959 között született biztosítottak (volt biztosítottak) hivatalból történő adategyeztetési eljárásait. Az első ütemében is országosan több százezer biztosítottat (volt biztosítottat) érintő hivatalból induló, valamint a szintén nagyszámú kérelemre induló nyugdíjbiztosítási egyeztetéssel az Adó lapban korábban is részletesen foglalkoztunk azok jelentősége miatt: a 2013. évi 7–8. számban Nyugdíjbiztosítási egyeztetés, illetve a 2013. évi 15. számban Nyugdíjbiztosítási ügyek intézésének korszerű lehetőségei címmel.

2014. augusztus végétől, a nyári igazgatási szünet leteltét követően, egyre nagyobb személyi kört érint a nyugdíjbiztosítási adategyeztetés. Ez is inspirálta sorozatunkat, melyben a nyugdíjjogszerzés elismerésének új rendjéhez kapcsolódó azon témaköröket, „adalékokat” mutatjuk be, amelyek ismertetése meghaladta az említett korábbi cikkek kereteit, viszont megkönnyíthetik a jogalkotót az új jogintézmény megalkotásakor vezérlő szempontok megértését, az adategyeztetés során kiküldendő kimutatásban szereplő adatok értelmezését.

(A folytatásban – egyebek mellett – az állami adóhatóság adatátadásához kapcsolódó, a nyugdíj-megállapításhoz szükséges adatok beszerzéséhez, tisztázásához szükséges ellenőrzések, a szolgálati idő, a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjához szükséges jogosultsági idő, valamint a nyugdíjkorhatárra, a korkedvezményre és a nyugdíj összegének megállapítására vonatkozó szabályok bemutatását tervezzük.)

1. Nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások

Jelen anyagunkban nyugdíjbiztosítási tárgyú adatszolgáltatási kötelezettségeken azokat a „rendes”, időszakos adatszolgáltatási kötelezettségeket értjük, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályi előírások szerint a foglalkoztatóknak (munkáltatóknak), egyéni vállalkozóknak és egyéb nyilvántartásra kötelezetteknek teljesíteniük kellett. Megjegyezzük, hogy a nyilvántartásra kötelezettek köre a mindenkori hatályos előírások függvényében változott. Jelenleg a nyilvántartásra kötelezett fogalma – a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 44. § (1) bekezdése értelmében – a foglalkoztatókat, egyéni vállalkozókat, mezőgazdasági őstermelőket, valamint a Tbj. 56/A. §-a szerinti munkavállalót, foglalkoztatottat öleli fel. [A Tbj. 56/A. §-a magyar jogszabályok szerint bejegyzésre nem kötelezett külföldi foglalkoztató (külföldi vállalkozás) javára biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony keretében munkát végző foglalkoztatottak esetére tartalmaz sajátos szabályokat.]

Bérszámfejtők feladatai a 2015-ös szabályok alapján
Személyi jövedelemadó Társadalombiztosítás Járulékfizetés Munkaügy Előadók: Dr. Andrási Jánosné, Farkasné Gondos Krisztina, Széll Zoltánné, Dr. Kártyás Gábor Időpont: 2014. november 20.

A nyugdíjbiztosítási egyeztetés, és különösen a hivatalból történő adategyeztetési eljárás kapcsán a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások sajátosságainak bemutatását nem csupán az adategyeztetéssel konkrétan érintett biztosítottak (volt biztosítottak), hanem – a hivatalból történő adategyeztetés idővel „mindenkit” felölelő sajátossága miatt – a nyilvántartásra kötelezettek szempontjából is fontosnak tartjuk. Ugyanis a nyilvántartásra kötelezettek által – a mindenkor hatályos szabályok szerint – teljesített adatszolgáltatásokból származnak azok az adatok, amelyeket a nyugdíjbiztosítási hatósági nyilvántartás tartalmaz, és amelyek alapján a nyugdíjbiztosítási egyeztetés keretében a biztosítottak (volt biztosítottak) részére megküldött kimutatás elkészül. Úgy véljük, hogy életszerű annak feltételezése, hogy egy-egy nyilvántartásra kötelezett a konkrét biztosítottakat (volt biztosítottakat) érintő adategyeztetési ügyekben a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv eljárása (például ellenőrzés) alapján észleli, hogy egy adott időszakra vonatkozó nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatást nem, vagy hiányosan teljesített, illetve adatszolgáltatásában valamilyen típushibát vétett. Ilyenkor – a későbbi biztosítotti panaszokat, nyugdíjbiztosítási eljárásokat elkerülendő – célszerű lehet az adatszolgáltatások visszamenőleges teljesítése, kiegészítése, illetve kijavítása a nyilvántartásra kötelezett által.

A nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások formái az utóbbi két évtizedben olyan sokszor változtak, hogy még a nyilvántartásra kötelezettek jogkövető szándékú magatartása esetén is előfordulhatnak hibák, hiányosságok. Azért is fontos lehet a korábbi adatszolgáltatások megtörténtének, vagy helyességének utólagos ellenőrzése, mert évek múltán is megjelenhetnek például valamely volt munkavállaló nyugellátás iránti igénye elbírálásához kapcsolódó eljárás keretében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv ellenőrei, hogy a felvezetett béradatok helyességét ellenőrizzék. Mivel régebbi és többször megváltozott kötelezettségekről van szó, ezért megjelöltük azt is, hogy a részletes adatszolgáltatási (kitöltési) szabályok milyen hiteles források révén férhetőek hozzá.

A foglalkoztatók és más nyilvántartásra kötelezettek által (papíralapon, mágneses adathordozón, illetve elektronikus úton) teljesített adatszolgáltatásokból épült fel a jelenlegi nyugdíjbiztosítási nyilvántartás.

Az adatszolgáltatások tömegessége miatt egy-egy okmány esetében „csak” azt ellenőrzik, hogy

–   az adatszolgáltatásra jogosulttól származik-e,

–   megfelelő-e a kitöltöttsége,

–   a belső számszaki összefüggések fennállnak-e.

Tehát az adatszolgáltatás tartalmi helyességének, az adott biztosítottra vonatkozó további okmányhoz való viszonyának vizsgálatára, azokkal történő összevetésre, adattartalmi összefüggések vizsgálatára az adatbefogadáskor nem, csak a konkrét nyugdíjigény elbírálásakor kerülhet sor.

Előbbiekre figyelemmel – jelenleg még – egy-egy biztosított konkrét nyugdíjügyének elbírálásakor a vonatkozó nyilvántartások jelentős része igényel tisztázást, ellenőrzést. E tekintetben korántsem elhanyagolható „faktor” az időmúlás: a volt foglalkoztató megszűnik, az ellenőrzés alapjául szolgáló okmányokat selejtezik stb. E tényezők mindegyike – a nyugdíjigény elbírálásának elhúzódása mellett – magában hordozza annak lehetőségét is, hogy nem valós adatok alapján kerül sor a nyugdíj megállapítására. Ezen hivatott változtatni a nyugdíjbiztosítási egyeztetés.

2. A nyugdíj megállapításának sajátossága

A nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások fenti általános sajátosságai ismeretében is felvetődhet a kérdés, hogy miért van arra szükség, hogy ilyen – régebbi időszakokra vonatkozó – nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatásokról beszéljünk.

A válasz a nyugdíjmegállapítás szabályaiban rejlik.

A nyugdíjmegállapítás sajátossága, hogy a szolgálati idők számításba vétele:

–   a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásba beérkezett adatok alapján, vagy

–   a foglalkoztató által kiállított korabeli eredeti okirat alapján, vagy

–   a foglalkoztató eredeti nyilvántartásainak adatai alapján kiállított igazolás alapján, vagy

–   egyéb hitelt érdemlő módon (például tanúnyilatkozat alapján)

történhet.

A keresetre vonatkozó adatokat pedig – a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásba beérkezett adatok hiányában, vagy azok kérdéses volta esetén – a munkáltató nyilvántartása alapján kiállított igazolással, vagy a biztosított birtokában lévő korabeli eredeti okirattal kell igazolni.

Előbbiekből következően gyakorta szükség lehet a foglalkoztatóknál lévő régi (bér- és munkaügyi, valamint társadalombiztosítási) iratanyagra is.

A Tny. az „Alapelvek” között mondja ki, hogy „a társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik.” [Tny. 2. § (3) bekezdés]

Az alapelvi szinten rögzített szabályt kibontva 2013. január 1-jétől a Tny. 20. §-a, valamint 22. §-a fogalmazza meg az öregségi nyugdíj összegének meghatározására vonatkozó átlagkereset-számítási előírásokat. (2012. de­cember 31-éig ezeket az előírásokat a Tny. 13. §-a rögzítette.)

A szabályozás lényege, hogy az öregségi nyugdíj összegét az 1987. december 31-ét követően – a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig – elért (kifizetett) keresetek, jövedelmek havi átlaga alapján kell meghatározni. [A figyelembe veendő időszak vonatkozásában ugyanígy rendelkezett a korábbi – 1997. december 31-ig hatályban volt – szabályozás, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 44. §-a is.]

Szabályzattár több mint 30 elérhető szabályzattal Teljesítse az előírásokat, és szervezze meg cége hatékony működését! A tartalomból: szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, transzferár-nyilvántartás minta, cafeteria szabályzat, munkavédelmi szabályzat, kollektív szerződés stb. Bővebb információ és előrendelés »

Az öregségi nyugdíj összegére vonatkozó rendelkezéseknek a Tny. szerkezetén belüli elhelyezésének megváltoztatása azzal függ össze, hogy az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Transzfer-tv.) által 2013. január 1-jétől történt módosítás következtében 2012. december 31-ét követő időponttól is nettó módon történik a nyugdíj-megállapítás.

A Tny. 1998. január 1-jén történt hatálybalépésekor a jogalkotó az akkor kialakított magán-nyugdíjpénztári rendszerrel összefüggésben 2013. évtől a – 2012. de­cember 31-ig alkalmazni rendelt – nettó nyugdíj-megállapítással szemben bruttó keresetből történő bruttó összegű nyugdíj-megállapítást határozott meg. A bruttó módon történő nyugdíj-megállapításhoz más léptékű, lineáris mértékskála lett (volna) hozzárendelve. [A Tny. 2012. december 31-ig hatályos 20. § (1) és (2) bekezdése.]

A Tny. hatálybalépésétől eltelt csaknem másfél évtized alatt a jogalkotó adós maradt a bruttó nyugdíj-megállapításhoz szükséges jogszabályi környezet kialakításával.

A Transzfer-tv.-hez T/7414. számon beterjesztett törvényjavaslat előkészítése során a szakértői elemzések arra jutottak, hogy

–   a nyugdíjrendszer átalakításának eddigi lépései – köztük a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása, a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetése, és a megváltozott munkaképességű személyek új ellátórendszerének kialakítása – egyensúlyjavító hatása már 2013. évtől érződik, és

–   a bruttó keresetből történő bruttó összegű nyugdíj-megállapítás 2013. január 1-jétől történő bevezetésére vonatkozó Tny. szabályozás okafogyottá vált.

Ennek megfelelően 2012. december 31-ét követően is fennmaradt a személyi jövedelemadóval csökkentett (nettó) kereset alapján történő nyugdíj-megállapítás. A nyugdíj összegének meghatározásánál a kifizetés idején érvényes előírások szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló, személyi jövedelemadót nem tartalmazó keresetet (jövedelmet) lehet figyelembe venni. További feltétel, hogy a nyugdíjigénylő legalább az időszak felére tényleges keresettel (jövedelemmel) rendelkezzen. (A 2011. december 31-ig hatályos szabályozás alapján a rokkantsági nyugdíjra ennél kedvezőbb előírások vonatkoztak.)

Azokban az esetekben pedig, amikor az igénylőnek az 1988. január 1-jétől a nyugdíj-megállapítás kezdő napjáig terjedő időszak legalább felére nincs tényleges keresete (jövedelme), úgy a hiányzó időre eső napokra a keresetet (jövedelmet) időben 1988. január 1-jétől visszafelé haladva, mindig a legközelebbi időszakok keresetével kell pótolni.

„Ha ez sem áll rendelkezésre, keresetként – a nyugellátás megállapításának kezdő napjától folyamatosan visszaszámítva – a hiányzó időre érvényes, külön jogszabályban általánosan meghatározott minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni azokra a naptári napokra, amelyekre nyugdíjalapot képező kereset, jövedelem nem volt.”

A Tny. idézett 22. § (5) bekezdéséből is látszik, hogy a minimálbér kisegítő szabályként történő figyelembevételére csak kivételesen, csak utolsó lehetőségként kerülhet sor. Az Alkotmánybíróság még a T. rendelkezése kapcsán hozott, 63/1993. (XII. 2.) AB határozatában rögzítette a biztosítottak azon jogát, hogy a társadalombiztosítás keretében a járulékkal fedezett időszakra a megfelelő ellátást követeljék. Ez az oka annak, hogy az 1988. január 1-jét megelőző időszak kereseti (jövedelmi) adatai is számításba jöhetnek a nyugdíjszámítás során.

3. Időszakos nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások

Nézzük, hogy 1988-tól kezdődően melyek azok az adatszolgáltatások, melyeket a biztosítottak majdani nyugellátása érdekében a nyilvántartásra kötelezetteknek teljesíteniük kellett.

3.1. „Egyszeri” adatszolgáltatás (munkabér-, jövedelemigazolások)

Az 1980-as évek végétől egyre összetettebb lett a gazdasági élet szereplőinek köre, de ugyanakkor a szereplők lehetséges formáinak és számának megszaporodása mellett ebben a szférában a nagyfokú mobilitás is megfigyelhető: nagyon magas a jogutóddal vagy jogutód nélkül történő megszűnések száma. Mivel egyre reálisabb lett annak a veszélye, hogy az említett mobilitás következtében jogutód nélkül (felszámolás vagy végelszámolás keretében) megszűnő gazdasági társaságoknál a korabeli hatályos előírások alapján őrzött – kereseti adatokat tartalmazó – nyilvántartások adatvesztésnek vannak kitéve, a jogalkotó az ún. „egyszeri” adatszolgáltatást rendelte el. Az egyszeri adatszolgáltatás elrendelésére két lépcsőben került sor.

Először a 183/1993. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-a határozta meg 1994. január 1-jei hatállyal a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 464. § (3) bekezdését. Ez előírta annak kötelezettségét hogy „ha a munkáltató jogutód nélkül szűnik meg, az 1988. január 1-je és 1992. február 29-e közötti időre köteles minden biztosított (volt biztosított) kereseti adatait az e célra rendszeresített nyomtatványon rögzíteni.”

Az R.-ben megfogalmazott szabályozás összefüggésben volt azzal, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXV. törvény beiktatta a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 53. § (2) bekezdésébe a felszámolókra és végelszámolókra vonatkozó – a korábbi iratmegőrzési rendelkezéseket e speciális irányba kibővítő – adatszolgáltatási kötelezettséget. A kormányrendeletben előírtak alapján az adatszolgáltatás e speciális formájára az ONYF 3516–29 jelű „munkabér-, jövedelemigazolás” elnevezésű nyomtatvány szolgált.

Azt az időszakot, amelyre nézve a munkabér-jövedelemigazolásokat a jogutód nélkül megszűnő munkáltatók kötelesek voltak kiállítani,

–   egyrészt 1988. január 1-jének a nyugdíjmegállapítás szempontjából már hivatkozott jelentősége,

–   másrészt pedig az határozta meg, hogy a biztosítottakról az 1992. február 29-ét követő időre nézve járulékelszámolási nyilvántartó lapot kellett kiállítani, a társas vállalkozások biztosított (főfoglalkozású) tagjairól pedig már 1989. július 1-jétől járulékelszámolási lapot kellett vezetni.

A megszűnő munkáltató (gyakorlatilag a felszámoló, illetve végelszámoló) által kiállított és lezárt munkabér-jövedelemigazolásokat a munkáltató megszűnését követő 15 napon belül kellett jegyzék kíséretében leadni az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál (kirendeltségnél).

Ugyan az R. 464. § (3) bekezdése változatlan tartalommal egészen 1996. december 31-ig hatályban maradt, a munkabér-, jövedelemigazolások kiállításának kötelezettsége ezen időszak alatt kibővült.

Az 1995. évi XII. törvény 22. §-ával 1995. április 1-jétől beiktatott T. 120/A. § valamennyi munkáltatóra kiterjesztette az „egyszeri” adatszolgáltatás kötelezettségét. A jogalkotó ez irányú döntését is a majdani nyugellátások megállapítása szempontjából kritikus adatvesztés veszélyének minimális mértékűre csökkentése indokolta.

Az adatszolgáltatás határidejének meghatározásánál figyelemmel voltak arra, hogy ez a kötelezettség minden munkáltatót érint, ezért a T. 120/A. §-ának eredeti szövege szerint 1996. július 1-je és december 31-e között lehetett az adatszolgáltatást teljesíteni. Lehetséges volt – külön a munkáltató és az illetékes nyugdíjbiztosítási szerv által kötött – megállapodás keretében ennél korábbi időpontban történő teljesítés is, sőt, törvénymódosítás (1996. évi LXVI. tv. 10. §) következtében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság külön engedélye alapján az adatszolgáltatást 1997. június 30-ig ki is lehetett tolni.

Az „egyszeri” adatszolgáltatás ezen – általánosan elrendelt – formáját főszabályként a munkáltatóknak a némiképp megváltozott tartalmú ONYF 3516–29 számú „munkabér-, jövedelemigazolás” elnevezésű nyomtatványon kellett teljesíteniük. A mezőgazdasági szövetkezeti tagokról társadalombiztosítási jogviszonyuk 1992. március 1-jét megelőző időszakra vonatkozó speciális szabályozása miatt, az 1988. január 1-jétől 1992. február 29-ig terjedő időszakra nézve az ONYF 3516–30 számú „mezőgazdasági szövetkezeti tagok keresetigazolása” elnevezésű nyomtatványt kellet kitölteni. (Ezen helyet kapott a „teljesített 10 órás munkanapok száma”, és fel kellett tüntetni a „nem munkavégzéssel töltött munkanapok”-at is.)

A T. 120/A. §-a szerinti egyszeri adatszolgáltatás nemcsak az említett nyomtatványokon, hanem – a munkáltatónak az adatszolgáltatásra történő regisztrációkor tett választásától függően – az ONYF által térítésmentesen biztosított „8892” elnevezésű segédprogrammal, floppyn is történhetett. (Az „egyszeri” adatszolgáltatás nyomtatványai, kitöltésük leírása és a „8892” program ismertetése a Társadalombiztosítási Közlöny 1996. júniusi különszámában lettek közzétéve.)

3.2. „Begyűjtés” (TENYI, JEL és JENYI)

1958-tól kezdődően a munkáltatóknak a biztosítottakról, azok szolgálati idejének adatairól munkaviszony-nyilvántartó, majd társadalombiztosítási egyéni nyilvántartó lapot (a továbbiakban: TENYI lap) kellett kiállítaniuk és vezetniük. A TENYI lapokat a munkáltatóknak kellett megőrizniük, és csak akkor kellett őket beküldeni az illetékes társadalombiztosítási igazgatási szervhez,

–   ha a biztosítási jogviszony megszűnt (ez esetben a beküldésnek a jogviszony megszűnését követő év április 30-áig kellett megtörténnie), vagy

–   ha az érintett biztosított vonatkozásában saját jogú, vagy hozzátartozói nyugellátás iránti igényt terjesztettek elő, vagy

–   ha a beküldést az illetékes társadalombiztosítási igazgatási szerv kérte (ezekben az esetekben a beküldésnek soron kívül kellett megtörténnie).

A TENYI lapok vezetésének keretszabályait az R. 1996. december 31-ig hatályos 436–440. §-ai, a TENYI lap mintáját és kitöltésének részletes előírásait pedig az R. IV. számú melléklete tartalmazta.

A társas vállalkozásoknak főfoglalkozású tagjaikról 1989. július 1-jétől 1996. december 31-ig járulékelszámolási lapot (a továbbiakban: JEL lap) kellett kiállítaniuk és vezetniük. Társadalombiztosítási szempontból társas vállalkozásnak minősült a kérdéses időszakban:

–   a közkereseti társaság,

–   a betéti társaság,

–   a korlátolt felelősségű társaság,

–   a közhasznú társaság,

–   a szabadalmi ügyvivői társaság,

–   az ügyvédi iroda,

–   a szabadalmi ügyvivői iroda,

–   a gépjárművezető-képző munkaközösség és

–   az oktatói munkaközösség.

A jövedelmi adatokat tartalmazó JEL lapokat éves bontásban kellett vezetni, de beküldésüknek ugyanúgy kellett történnie, mint a TENYI lapok esetében, tehát a munkáltató tárolta őket, és csak a biztosítási jogviszony, illetve a munkáltató megszűnésekor, valamint nyugellátás iránti igény előterjesztésekor kellett az illetékes társadalombiztosítási igazgatási szervhez beküldeni a nyilvántartó lapokat.

A JEL lapokra az alábbi rendelkezések vonatkoztak:

–   R. 441–442. §-ai (keretszabályok),

–   R. V. számú melléklete (nyomtatványminta és részletes kitöltési útmutató).

A munkáltatóknak a biztosítottak kereseti, jövedelmi adatairól 1992. március 1-jétől 1996. december 31-ig járulék elszámolási nyilvántartó lapot (a továbbiakban: JENYI lapot) kellett kiállítaniuk és vezetniük. (Mint fentebb láttuk, az 1988. január 1-jétől 1992. február 29-ig terjedő időszakra nézve az „egyszeri” adatszolgáltatás keretében produkálták utólag a szükséges adatokat a munkáltatók.)

Az eredeti rendelkezések szerint a JENYI lapok vezetésére, tárolására és beküldésére is ugyanazok a szabályok vonatkoztak, mint a TENYI lapokra, illetve JEL lapokra. A JENYI lapok vezetésének keretszabályait szintén az R. 441–442. §-ai határozták meg, a lap mintáját és a részletes kitöltési útmutatást pedig az R. VI. számú melléklete tartalmazta.

Az 1997. január 1-jétől vezetendő nyugdíjbiztosítási tárgyú nyilvántartások vonatkozásában koncepcióváltásra került sor, és az addig külön-külön vezetett szolgálati idő adatok (TENYI lapok) és kereseti jövedelmi adatok (JENYI, illetve JEL lapok) helyébe az ezeket az adatokat egységesen tartalmazó új nyilvántartó lapok léptek. Egyrészt ez a koncepcióváltás, másrészt pedig az 1992-től megszaporodott felszámolási eljárásoknak a munkáltatói iratmegőrzéssel kapcsolatos negatív tapasztalatai vezettek el az ún. „begyűjtés” elrendeléséhez. Az R. módosítása tárgyában kiadott 203/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 72. § (4) bekezdése az átmeneti rendelkezések körében előírta, hogy az 1996. december 31-ig hatályos előírások értelmében vezetett TENYI, JENYI, és JEL lapokat 1996. december 31-ével a lapvezetésre kötelezetteknek le kell zárniuk. A „jogszabály alapján lezárt” említett nyilvántartó lapokat a kötelezetteknek ezt követően már csak átmenetileg kellett megőrizniük, mivel azokat az 1997. július 1-jétől 1998. december 31-ig terjedő időszakban – a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által ütemezett módon – begyűjtötték. A kormányrendelet értelmében a munkáltatóknak írásbeli értesítést kellett kapniuk arról, hogy mikor adják le a nyilvántartó lapokat.

A „begyűjtés” során alkalmazott nyomtatványok:

–   TENYI lap: ONYF 3516–26 számú nyomtatvány,

–   JENYI lap: ONYF 3516–27 számú nyomtatvány,

–   JEL lap: ONYF 3516–28 számú nyomtatvány.

A szolgálati időre vonatkozó (TENYI) adatokat csak papír adathordozón lehetett benyújtani, de a JENYI és JEL lapok adatait – az 1989. július 1-jétől 1992. február 29-éig terjedő időszakra kiállítandó JEL lapok kivételével – a kötelezett munkáltatók – választásuk szerint – leadhatták elektronikus adathordozón, az ONYF által, a nyomtatványokhoz hasonlóan térítésmentesen biztosított segédprogram, a „TBJÁR ’96” alkalmazásával is.

Az adatszolgáltatáshoz akár papíron, akár floppyn történt, az érintett biztosítottakról szóló jegyzéket kellett két példányban csatolni (floppyn történő adatszolgáltatás esetén a jegyzéket a kívánt adatokkal a program kinyomtatta).

Mind az „egyszeri” adatszolgáltatás, mind pedig a „begyűjtés” fogalmi körébe tartozó kötelezettségeket az egyéni vállalkozók és alkalmazottaik esetében a megyei egészségbiztosítási pénztáraknak (kirendeltségeknek) kellett teljesíteniük a nyugdíjbiztosítási ágazathoz. Ennek az oka az volt, hogy az egyéni vállalkozók sem saját maguk, sem pedig alkalmazottaik vonatkozásában nem voltak „lapvezetők” és bevallásuk sem „összesítő elszámoláson” történt, hanem saját vonatkozásukban éves bevallásra, alkalmazottaik vonatkozásában pedig havi rendszerességgel ún. „jegyzék” beküldésére voltak kötelezettek az egészségbiztosítási ágazat igazgatási szervei részére. Az egészségbiztosítási pénztáraknak (kirendeltségeknek) ezen adatok alapján kellett folyamatosan az egyéni vállalkozók és alkalmazottaik vonatkozásában vezetniük, lezárniuk, tárolniuk, és adatszolgáltatás keretében küldeniük a nyilvántartó lapokat a nyugdíjágazat részére, és ugyanúgy terhelte a jogalkotó az egészségbiztosítási ágazatra az egyszeri adatszolgáltatást és a begyűjtést is. Tekintettel a speciális helyzetre, és az érintettek számára, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az általános szabályoktól eltérő megállapodást köthetett az adatszolgáltatás rendjére nézve.

 

Dr. Kiss Sándornak az Adó Szaklap 2014/15  számában megjelent cikkéből mindent megtudhat a szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelmi adatok egységes nyilvántartásáról (NYEENYI és NYENYI) és a visszamenőleges adatszolgáltatásokról is.

---