Amerikai nyugdíj: variálnak a számítással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alacsonyabb magyar nyugdíjra számíthatnak azok a magyar munkavállalók, akik Albániában, Macedóniában, Törökországban vagy az Egyesült Államokban szereztek biztosítási időt, de Magyarországon is van legalább 20 év szolgálati idejük – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég, a Baker Tilly. A hazánk által kötött és kötendő új szociális biztonsági egyezmények értelmében ugyanis a nyugellátás folyósításához szükséges minimális szolgálati idő elérése után nem veszik figyelembe a másik országban ledolgozott éveket.


Magyarország az elmúlt 12 hónapban több szociális biztonsági egyezményt írt alá, ezek egyike az Amerikai Egyesült Államokkal aláírt megállapodás, illetve már kihirdették a török, az albán és a macedón szerződéseket is. (Utóbbi három még nem lépett hatályba, mert a teljes hatályba lépéshez szükséges végső jóváhagyások még nincsenek meg.)

A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég, a Baker Tilly Hungária szerint azonban bizonyos esetekben rosszul járhatnak a magyar munkavállalók ezekkel az új egyezményekkel.

„Az új egyezmények tényszerűen alacsonyabb nyugdíjat jelentenek mindazoknak, akik ezen országokban szereztek valamennyi szolgálati időt, de Magyarországon is van legalább 20 évnyi biztosítási idejük” – magyarázta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és határon átnyúló személyi jövedelemadózási területekért felelős szenior menedzsere.

Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség

Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!

Regisztráljon és próbálja ki >>

Ugyanis ha az egyezmény hatálya alá tartozó személy rendelkezik annyi biztosítási idővel, amely alapján már az egyezményt megkötő állam folyósít nyugdíjat, abban az esetben a másik államban szerzett biztosítási időt nem számítják be. Amennyiben tehát egy adott személynek van 20 évnyi biztosítási/szolgálati ideje Magyarországon, akkor a Macedóniában, Albániában, Törökországban, vagy az Egyesült Államokban szerzett biztosítási idejét már nem számítják be a nyugdíj megállapításánál.

Emellett az újfajta szabályozás értelmében ugyan a régihez hasonlóan ezekben az esetekben is összeszámítják a biztosítási időket,de csak akkor, ha az adott államban nincs meg a minimális nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő. Ennek megfelelően, ha egy személy a szerződést aláíró mindkét országban dolgozott és nincs meg az egyik államban az ottani minimális szolgálati ideje, akkor a másik államban szerzett szolgálati idejét a nyugdíjszámításnál figyelembe veszik.

A szakértő szerint, ha például egy személy Magyarországon 16 év biztosítási idővel rendelkezik és szerzett Macedóniában további 5 év szolgálati időt, akkor 21 év szolgálati ideje lesz. Ugyan a nyugdíjat a 21 év alapján állapítják meg (Magyarországon minimum 20 év szolgálati idő szükséges a nyugellátáshoz), de csak az időarányos részre jutó összeget (16/21) folyósítja Magyarország a megfizetett járulékok figyelembe vételével, míg Macedónia a másik időarányos részt (5/21) utalja.

A számvitel nagy kézikönyve 2015

Részletezi az év közbeni és év végi számviteli teendőket; tippeket ad a jogszabályok kreatív alkalmazásához, egy-egy feladat alternatív megoldásához; számos ábrát, példát, összefoglaló táblázatot tartalmaz

A könyv áráért most megkapja az 57 számviteli eset megoldása c. kiadványt

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.