Enyhén nő az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét nő az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma, igaz csak néhány száz fővel – írja a Magyar Nemzet és a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.


Az idei első negyedév végén ismét meghaladta az 1,15 milliót a tagok száma, vagyis, ha csak néhány száz fővel is, de bővült a taglétszám, ami azért nagy szó, mert 2008 szeptembere óta minden negyedévben csökkenést mértek. A munkáltatói befizetések a tavalyihoz hasonló szinten maradtak, az egyéni befizetések viszont csaknem nyolc százalékkal emelkedtek 2015 első három hónapjához képest, és az első negyedévben megközelítették a 14,5 milliárd forintot – olvasható a Világgazdaság keddi számában.

A Magyar Nemzet szerint ugyanakkor továbbra is gond, hogy egyre többen – az első negyedévben már a tagok egyharmada – nem tesznek eleget havi befizetési kötelezettségének.

(MTI)

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.