Érkeznek az emelt nyugdíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kezdődik a prémiummal és kiegészítéssel növelt novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken – mondta Novák Katalin, az Emmi államtitkára.


A humántárca család-, ifjúsági- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján közölte: a kifizetés 2 millió 750 ezer embert érint. A bankszámlákra már pénteken megérkezik a pénz, a postások pedig november 15-től viszik ki a nyugdíjakat.

Az államtitkár kiemelte, Magyarország történetében először fizetnek nyugdíjprémiumot, amely a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek köszönhető. A prémium legfeljebb 12 ezer forint lehet, ezt az összeget pedig mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja.

Emlékeztetett: a törvény szerint csak a nyugdíjkorhatárt betöltöttek lennének jogosultak a prémiumra, a kormány azonban úgy döntött, hogy mindenki megkapja, aki nyugdíjszerű juttatásban részesül.  

(MTI)

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.