Hogyan mehetünk nyugdíjba a munkából?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az öregségi nyugdíj igénybevétele 2010. óta csak a biztosítási jogviszony megszüntetésével lehetséges.A nyugdíjba készülő munkavállaló és munkáltatója gyakran kér tanácsot arra nézve, melyik a legjobb megoldás a munkaviszony nyugdíjazással kapcsolatos megszüntetésére.


Lehetőségek, javaslatok

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.) megkönnyíti, de egyben meg is nehezíti a nyugdíjba készülő munkavállaló munkaviszonyból történő távozásának elrendezését.

Könnyebbséget okoz azzal, hogy nem szabályozza kötötten ezt a helyzetet, az általános munkaviszony megszüntetési lehetőségekkel élhetünk ebben az esetben is.

Nehézséget is eredményezhet azonban ez a szabályozás, amikor nem nyújt lehetőséget a munkáltatónak kifejezetten a nyugdíjjogosultságra alapított felmondási indok alkalmazására.

Az Mt. 64. § (1) bekezdése szerint a munkaviszony megszüntethető

  • közös megegyezéssel,

  • felmondással,

  • azonnali hatályú felmondással (mely lehetséges azonnali hatállyal a próbaidő alatt, vagy súlyos kötelezettségszegés miatti azonnali hatályú felmondás).

Azonnali hatályú felmondás

Nyugdíjbavonulás miatti munkaviszony megszüntetésnél nincs gyakorlati jelentősége a próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetési lehetőségnek, mivel nyugdíjkorhatár előtti munkavállaló ritkán szokott új munkaviszonyt kezdeni ebben az életkorban, ezért ezt a lehetőséget részletesen nem elemezzük.

Szintén viszonylag ritkán fordulhat elő, hogy a nyugdíjhoz közeledő munkavállaló magatartásával azonnali hatályú felmondásra ad okot munkáltatója számára, azaz az Mt. 78. § (1) bekezdésében megfogalmazottakat valósítja meg, vagyis munkaviszonyból származó kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Közös megegyezés

A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése minden helyzetben fennálló békés lehetőség arra, hogy a felek egymás kérésének, szándékának eleget téve közös akarattal, közösen megállapított, vagy legalábbis elfogadott időponttal írásbeli nyilatkozatukkal megszüntessék a munkaviszonyt.

A nyugdíjbavonulás szempontjából ez esetben is a munkaviszony megszűnésének időpontja a lényeges, azaz például egy nyugdíjkorhatárát 2017. szeptember 30-án betöltő munkavállaló esetében, aki a legkorábbi időponttól szeretné a nyugdíjat igénybe venni, a közös megegyezés szerinti időpont szeptember 29-e lehet.

Az erre vonatkozó megállapodás legkésőbb ezen a napon, de jóval korábban is megtehető.

Közös megegyezés esetén az Mt. felmondási idő, ezen belül felmentési idő és végkielégítés biztosításáról nem rendelkezik.

[htmlbox mt_kommentar]

 

Felmondás

Ha a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó közös akarat nem jön létre, bármelyik fél élhet a felmondás lehetőségével.

A munkáltató azonban nem szorítható rá a munkaviszony munkáltatói felmondással történő megszüntetésére a nyugdíj megállapítása érdekében.

Munkavállaló

Ha a munkáltató nem kíván felmondani, a munkavállalónak kell ezt megtennie, ha más módon nem fog nyugdíjazásáig megszűnni a munkaviszony.

Munkavállalói felmondásnál harminc nap felmondási idővel szűnik meg a munkaviszony, melyen belül felmentési idő nincs, és végkielégítés sem jár.

A munkavállalói felmondást csak határozott időtartamú munkaviszony felmondásakor kell indokolni, itt viszont igen kötöttek a lehetőségek.

Az Mt. 67.§ (2) bekezdése szerint a felmondási indok ebben az esetben csak olyan ok lehet, amely a munkavállaló számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné, vagy körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna.

Munkáltató

A munkáltató részéről történő felmondás talán a legizgalmasabb a helyzet megoldása szempontjából.

Itt találunk ugyanis lényeges különbséget abból a szempontból, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszűnésének időpontjában elérte-e a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy sem.

A két helyzet közelebbről a következő különbséget hordozza.

[htmlbox Tb_Kommentár]

 

Nyugdíjkorhatár előtt

Ha a munkaviszony munkáltatói felmondással történő megszüntetésével a nyugdíj a legkorábbi időponttól, azaz a nyugdíjkorhatár elérésének napjától kerül megállapításra, a munkaviszonynak legkésőbb az ezt megelőző napon meg kell szűnnie.

A nyugdíjkorhatárt megelőzően (akár csak egy nappal előtte is) a munkavállaló az Mt. 294. § (1) bekezdése g) pontja szerint még nem minősül munkajogilag nyugdíjasnak, hanem a 66. § (4) és (5) bekezdésének hatálya alatt áll, mint az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belüli személy.

Ez a köznyelvben védett kornak is nevezett helyzet azokkal a különleges szabályokkal jár, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát az általános szabályok szerint csak az előzőekben ismertetett okból történő azonnali hatállyal mondhatja fel.

Felmondásnál viszont, ha a munkaviszony a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok miatt kerülne megszüntetésre, előbb meg kell kísérelni a munkáltatónál olyan betölthető munkakört találni, amely a nyugdíj előtt álló munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő.

Ha ilyen munkakör nincs, vagy a munkavállaló azt nem fogadja el, csak akkor lehet felmondással élni vele szemben.

Ebben az esetben azonban a felmondási idő és annak felére kiterjedő felmentés mellett a munkavállaló – ha végkielégítésre egyébként jogosult, mert legalább három éve a munkáltató alkalmazásában áll – emelt összegű végkielégítést kap.

Az emelt összeg a végkielégítés mellett további egy-három havi átlagkereset annak függvényében, hogy a munkavállaló milyen hosszú idő óta áll a munkáltató alkalmazásában.

Nyugdíjkorhatártól

Ha a munkaviszony munkáltatói felmondással történő megszüntetésével a nyugdíj a nyugdíjjogosultság kezdő napját, azaz a nyugdíjkorhatár elérését követő időponttól kerül megállapításra, munkajogilag új helyzet keletkezik, mert a munkavállaló ekkor már az Mt. 294. § (1) bekezdés ga) pontja alapján nyugdíjasnak minősül.

A vonatkozó rendelkezés szerint ugyanis nyugdíjas munkavállaló, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik, azaz öregségi nyugdíjra jogosult.

Ha nyugdíjasnak minősül munkavállalónk, a speciális munkajogi szabályok alkalmazandók esetében. Így munkaviszonya munkáltató részéről történő felmondását nem kell indokolni, a végkielégítés sem illeti meg nevezettet, ha a felmondás közlésének (nem a munkaviszony megszűnésének) időpontjában nyugdíjasnak minősül. A rendelkezést az Mt.66.§ (9) bekezdés, és 77.§ (5) bekezdés a) pont tartalmazza.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

„Nők negyven”

A nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátását igénylő hölgy helyzete, aki a nyugdíjkorhatár betöltése előtt már öregségi nyugdíjat vehet igénybe életkorára tekintet nélkül az előzőekben bemutatott általános esethez tulajdonképpen nagyon hasonló.

A munkaviszony megszüntetése szempontjából annyi eltérést találunk, hogy ez a hölgy a nyugdíjkorhatár betöltése előtt készül nyugdíja vonulni, tehát a munkáltatói felmondás két változata közül csak a korhatárt öt éven belül betöltő munkavállalóra vonatkozó szabályok kerülhetnek alkalmazásra, ha a hölgy ebben az életkorban van.

Ha ennél az életkornál is fiatalabb, ami korán, nagyon fiatalon elkezdett munkavállalásnál előfordulhat, az általános munkáltatói felmondás szabályai alkalmazandók, vagyis a felmondást indokolni kell, felmondási idő, felmentési idő és végkielégítés jár, ha arra a hölgy az általános szabályok szerint jogosult.

Határozott időtartamú munkaviszony

Fenti felmondási szabályok a határozatlan időtartamú munkaviszony munkáltató általi felmondását rendezik.

A határozott időtartamú munkaviszony munkáltató részéről történő felmondása az Mt. 66.§ (8) bekezdésében foglaltak szerint történhet, szigorúan meghatározott esetben
(pl.: felszámolás, csődeljárás alatti felmondás), itt nincs eltérés abból a szempontból hogy a munkavállaló nyugdíjhoz közeli életkorban van-e vagy sem.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.