Hozzátartozói nyugellátások – özvegyi nyugdíj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság – azonosan a többi hozzátartozói nyugellátással – az elhunyt jogszerző által megszerzett szolgálati idő alapján keletkezik. A jogszerzés akkor állapítható meg, ha az elhunyt nyugdíjasként halt meg, vagy rendelkezett az elhalálozási életkorára előírt szolgálati idővel.


Egyedül a baleseti hozzátartozói nyugellátások állapíthatók meg az elhunyt szolgálati idejére tekintet nélkül.

Özvegyi nyugdíjra jogosult a házastárs, a bejegyzett élettárs, az élettárs, ha a meghatározott mértékű (tíz év, illetve közös gyermek esetén egy év) együttélési időt teljesítette, és az elvált, vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs, ha az elhunyttól tartásdíjban részesült, vagy arra való jogosultságát a bíróság megállapította.

Az élettársak együttélését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a kérelmező az előírt tíz, közös gyermek esetén egy év együttélési ideig a jogszerzővel azonos lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezett, és az ellenkezőjére utaló tény vagy körülmény az eljárás során nem merül fel.

Előfordulhat, hogy az elhunyt után egyszerre több özvegy is jogosult özvegyi nyugdíjra, pl. az élettárs, akivel a halált közvetlenül megelőzően együtt élt a személy és az elvált házastárs, aki házastársi tartásban részesült az elhunyttól.

Ha az özvegyi nyugdíjra egyidejűleg többen jogosultak, közöttük azt egyenlő arányban meg kell osztani. Ha az özvegy sérelmezi az egyenlő arányú megosztást, általános hatáskörű bíróság előtt kérheti az egyenlő arány megváltoztatását.

Özvegyi nyugdíj házastársak esetében fő szabályként bármilyen rövid házasságnál megállapítható a házastárs halála esetén.

Kivételt képez a szabály alól a nyugdíjkorhatár betöltését követően kötött házasság, ebben az esetben ugyanis legalább öt éve fennálló házasság esetén jár az özvegyi nyugdíj, vagy akkor, ha a házasságból, korábbi együttélésből gyermek származott.

Nem ritka az az eset, amikor a házastársak elválnak akár hosszú házasságot követően is, majd élettársi együttélésben folytatják további életüket.

Fontos tudni, hogy ilyen esetben az özvegyi nyugdíjra jogosító élettársi együttélési időbe a korábbi házasságban történő együttélés nem számítható be még akkor sem, ha a házasság felbontása és az élettársai együttélés kezdete között időbeli megszakítás nem volt.

Fordítva is így áll a helyzet. Ha hosszú élettársi együttélést követően kötnek házasságot a felek, a házasságkötést megelőző élettársi együttélés ideje nem számítható be a házasságban történő együttélési idő követelményébe még akkor sem, ha erre szükség lenne az özvegyi nyugdíj megállapíthatóság érdekében, azaz az előbb említett öt éves esetben.

Vagyis ha a házastárs a házasságkötéskor már betöltötte a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, és ezért az özvegyi nyugdíjhoz a házasságkötést követő legalább öt év együttélés szükséges, ez az idő csak a házasságkötéstől számítható, a korábbi élettársi együttélés bármilyen hosszú is volt, nem számítható ide.

[htmlbox Tb_Kommentár]

 

Ha a házasság fennáll, a házastársak azonban egy évnél hosszabb ideje külön élnek, a halálesetnél nem jár az özvegyi nyugdíj.

Nem jelent azonban kizáró okot az az eset, ha az egyik házastárs kórházban, vagy gondozó házban tartózkodik egészségi állapota miatt, azaz házastársa nem otthonukban ápolja.

Az özvegyi nyugdíj az elhunyt halálát követő egy éven át ideiglenes özvegyi nyugdíjként, ezt követően, ha az erre vonatkozó feltételek teljesülnek, özvegyi nyugdíjként folyósítható.

Két esetben egy évnél hosszabb ideig is jár az ideiglenes özvegyi nyugdíj.

Egy éven túl, a gyermek tizennyolc hónapos koráig jár az ellátás, ha tizennyolc hónaposnál fiatalabb gyermek maradt hátra, ha a gyermek beteg, vagy fogyatékos a nyugellátás a gyermek három éves koráig jár.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj leteltét követően özvegyi nyugdíjra jogosult az özvegy, ha betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy megváltozott munkaképességű, vagy az elhunyt jogán árvaellátásra jogosító fogyatékos vagy legalább két egészséges gyermekről gondoskodik.

[htmlbox ptk_kommentar_2018]

 

Az özvegyi nyugdíj addig folyósítható, amíg a jogosító feltételek fennállnak, azaz az özvegy orvosszakértői vélemény szerint megváltozott munkaképességű, vagy az árvák közül legalább egy árvaellátására jogosult.

Özvegyi nyugdíjra jogosult az is, akinek esetében az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike

  • a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tizenöt éven belül,

  • a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tíz éven belül bekövetkezik.

Előfordul az az eset is, hogy az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, majd a jogosító feltételek valamelyike ismét bekövetkezik, például az özvegy ismét megváltozott munkaképességűvé válik, vagy korábban árvaellátásra jogosult gyermek nevelése címén kapta az özvegyi nyugdíjat, amely megszűnt az árvaellátás megszűnése miatt, de később egy másik jogosító feltétel, a nyugdíjkorhatár betöltése bekövetkezett.

Az özvegyi nyugdíj akkor éled fel, ha az nem házasságkötés címén szűnt meg és az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike:

  • a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tizenöt éven belül,

  • a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tíz éven belül bekövetkezik.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj hatvan, az özvegyi nyugdíj harminc százaléka annak a nyugellátásnak, amely az elhunytat megillette, vagy megillette volna.

Továbbra is hatvan százalékos mértékű az özvegyi nyugdíj annak az özvegynek, aki betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy megváltozott munkaképességű, de saját jogú nyugellátásban, rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban nem részesül.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.