Jól ment a nyugdíjpénztáraknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két évvel ezelőttihez hasonlóan tavaly is az inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak az alacsony kamatkörnyezet ellenére – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).


A közlemény szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak a záró vagyonnal súlyozottan átlagosan 6,59 százalék éves nettó hozamrátát értek el a pénztártagok egyéni számláin.

A bruttó hozamhoz képest a befektetésekkel kapcsolatos költségek levonása után számított éves nettó hozamráták tehát a pénztárak esetében a portfóliók többségénél jelentősen meghaladták az 1,80 százalékos decemberi éves inflációt – írták.

A zárt, munkahelyi alapon szerveződő önkéntes pénztáraknál tavaly a legjobb hozam nettó 13,69 százalékos volt. A nyílt pénztárak közül az egyik piaci szereplő a növekedési jellegűekhez képest kockázatosabb portfóliója révén érte el az első helyet nettó 11,94 százalékos teljesítményével.

Az MNB tájékoztatása szerint a klasszikus jellegű (alacsonyabb kockázatú) portfóliók elsősorban a korábban bekerülő magasabb hozamot kínáló állampapír-állomány miatt teljesítettek jól. A növekedési jellegű (magasabb kockázatú) portfóliók kedvező éves teljesítménye a befektetési eszközök közötti nagyobb részvényhányadból adódik, míg a kiegyensúlyozott jellegű (közepes kockázatú) portfóliók esetében mindkét hatás érvényesült.

A pénztárak 15 éves átlagos nettó hozamrátái többnyire 2-4 százalék reálhozamot tartalmaztak, azaz ebben az időszakban évente  átlagosan ennyivel múlták felül az inflációt – áll a tájékoztatásban.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.