Külön költöző gyermek: kinek jár a kedvezmény?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szülő 17 éves leány gyermeke 2014. június 4-én elköltözött a barátja szüleihez. Az anya próbálta gyermekét visszahívni, de a körülmények miatt, mely szerint,  a lánya gyermeket vár, a próbálkozása nem vezetett eredményre, ezért hozzájárult, hogy elköltözzön. A szülő kérdése az, hogy 2014. július 1-étől jár-e részére a gyermeke után továbbra is a családi pótlék, illetve ha nem, akkor ki kaphatja a lánya után az ellátást. A gyermek tanulmányait 2014. május 2-ától magántanulóként folytatja.


Válasz:

A Cstv. 8. § (1) a) pontja értelmében iskoláztatási támogatásra jogosult a

  • a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van, a nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a Gyvt. 72. § (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyeztek, a saját háztartásában nevelt gyermek után,
  • a gyermekotthon vezetője a gyermekotthonban nevelt,
  • a szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett,

még nem tanköteles gyermekre tekintettel, továbbá a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy.

Családjogi konferencia

Ellentmondásos területek, három aspektusból vizsgálva – a családjogász, az ügyvéd és a bíró szemével.

Témák:

Élettársi kapcsolat, mint szerződés; az élettársi kapcsolat családjogi hatásai; házastársi és élettársi tartás; rokontartás az új Ptk. Negyedik Könyvében

Szülői felügyeleti jog szabályozása, gyakorlásának elvei; gyermek elhelyezése harmadik személynél; kapcsolattartás szabályozása a 2013. évi V. törvény Családjogi Könyvében

Házassági vagyonjogi rendszer

Helyszín: Budapesti Ügyvédi Kamara, 1055 Budapest Szalay U. 7.

Bővebb információ és jelentkezés >>

Saját jogán jogosult iskoláztatási támogatásra az a közoktatási intézményben a tankötelezettsége megszűnését követően tanulmányokat folytató személy:

  • akinek mindkét szülője elhunyt,
  • akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált vagy házastársától külön élő személy,
  • aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből,
  • akinek a gyámsága nagykorúvá válás miatt szűnt meg,
  • aki a vér szerinti szülővel, az örökbe fogadó szülővel, a szülővel együtt élő házastárssal, azzal a személlyel, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van, a nevelőszülővel, a gyámmal, továbbá azzal a személlyel, akihez a Gyvt. 72. § (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyeztek, nem él egy háztartásban, vagy
  • ha az iskoláztatási támogatást – a gyámhatóságnak a szülői ház elhagyását engedélyező határozatában foglaltak szerint – a nagykorúságát megelőzően is a részére folyósították.

Fenti jogszabályok alapján 2014. július hó 1. napjától az anyának nem jár a külön háztartásban élő gyermeke után a családi pótlék. Az ellátás a továbbiakban a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy részére folyósítható.

Válaszadó: Kosztkó András. További kérdéseket és válaszokat itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.