Már igényelhető a csok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-jén lép életbe a családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a csok.


Július 1-jén lép életbe a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely azonban már most igényelhető a bankfiókokban. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán beszélt.

Korábban csak kettő vagy annál több gyereket nevelő családok vehették igénybe a támogatást kizárólag új ingatlan vásárlására, július 1-jétől azonban már használt ingatlant vásárlására is felhasználható az összeg, amelyet gyermektelen párok is kérhetnek, amennyiben négy éven belül egy vagy nyolc éven belül két gyermeket vállalnak – emelte ki a változások közül az államtitkár.

Hozzátette: az igénybe vehető összeg 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjed. Ez vissza nem térítendő támogatás, de vannak határok, hiszen nem luxuslakások vásárlására adják ezt az összeget – mondta.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.