Nyugdíjnövelés 2017-től


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a nyugellátások megállapítására vonatkozó jogszabályokban nem volt 2017-től jelentős változás, mégis van egy aprónak tűnő módosítás, ami nagyon sok személyt érint – mindazokat, akik a saját jogú nyugellátás mellett folytatnak keresőtevékenységet.


A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység alapján szerezhető nyugdíjnövelés megállapítására vonatkozó eljárás szabályai ugyanis 2017. január 1-jétől módosultak.

A nyugdíjnövelés megállapítása ettől az időponttól már nem kérelemre történik, hanem arra hivatalból kerül sor. A 0,5%-os nyugdíjnövelés a nyugdíj mellett járulékot fizető nyugdíjasokat a jövőben is megilleti tehát, viszont a megállapítás érdekében ettől az évtől már nem kell kérelmet benyújtani. Mivel a megállapítás kizárólag hivatalból induló eljárás keretében történik, így az esetlegesen benyújtott kérelem alapján nem kerül sor az igény érdemi elbírálására.

Az öregségi nyugellátásban részesülő személy – ide értve azt a személyt is, akinek a nyugellátása folyósítása szünetel – a nyugellátását a saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve kiegészítő egyéni, vagy társas vállalkozóként végzett tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme egytizenketted részének 0,5%-val, a jövedelem megszerzését követő naptári évtől hivatalból növelni kell. A növelés kiszámítása során az a nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem vehető figyelembe, amely után az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.

A növelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központ) állapítja meg, az alábbi határidőkre is figyelemmel:

  • azon személyek esetében, akik 2016-ot megelőző jövedelem alapján még nem kérték a megállapítást, 2017. június 30-áig;

  • akik 2016-os évben kizárólag munkaviszonyból származó keresettel rendelkeztek, 2017. szeptember 30-áig;

  • akik 2016-ban egyéb jogviszonyból szereztek járulék-alapot képező jövedelmet, vagy munkaviszonyból és egyéb jogviszonyból származó jövedelemmel is rendelkeztek, 2017. október 31-éig.

[htmlbox Tb_Kommentár]

 

A növelés minden esetben a jövedelem megszerzését követő naptári év január 1-jétől illeti meg a jogosultat, s a kiutalásáról a nyugdíjfolyósító szerv, a határozat meghozatalát követően fog gondoskodni.

Fontos kiemelni, hogy amennyiben a növelésre jogosult személy a megállapítást megelőzően elhunyt, a hozzátartozói nyugellátásra jogosult személy KÉRELEMMEL érvényesítheti az igényt, a hozzátartozói nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban. Ebben az esetben tehát kérelemre indul az eljárás, amelynek során a hozzátartozói ellátásra jogosult a 1997. évi LXXXI. törvény 22/A. §-a szerint járhat el.

 

A cikk szerzője Táborossyné dr. Morvai Zsuzsanna társadalombiztosítási szakember, a Kormányhivatal nyugalmazott osztályvezetője, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.