OEP: harmadára csökkent a potyautasok száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint közel 3,9 millió járulékot, illetve adót fizető biztosítottra több mint 9,6 millió igénybevevő jogosult jut ma Magyarországon.


Sélleiné Márki Mária főigazgató az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén elmondta: 2007 óta 1,2 millióról a harmadára csökkent a rendezetlen jogviszonnyal rendelkezők száma.

Jelenleg 70 170-en szerepelnek az országos várólista-nyilvántartásban; a legtöbben szürkehályog-műtétre várnak, legtovább pedig a protézisbeültetésekre kell várakozni. A főigazgató elmondta, hogy a listáról néhány százan lejelentkeztek, mert a szükséges beavatkozást magánorvosnál végeztetik el.

Elhangzott az is, hogy a praktizáló orvosok száma több ma mint 34 ezer, ám 42 százalékuk 55 évnél idősebb, 24 százalékuk pedig már elérte a 62 éves korhatárt is.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.