Orbán: gondosodjon a gyermek idős szüleiről!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A miniszterelnök szerint érdemes lenne tárgyalni a jövőben arról, hogyan legyen végigvezetve a magyar jogrendszerben, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni rászoruló szüleikről.
 


A kormány legfontosabb teendői közé sorolta a nyugdíjak értékének megőrzését Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint biztosan állítható, hogy ez a következő években is lehetséges lesz Magyarországon. Idézte azt az alkotmányos passzust, amely szerint a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni rászoruló szüleikről, majd hozzátette, hogy ez az „erkölcsi parancs” még nincs végigvezetve a magyar jogrendszerben, így erről szerinte érdemes lenne tárgyalni a jövőben.

A kormányfő erről szerdán az Országházban, az Idősügyi Tanács alakuló ülésén beszélt, hangsúlyozva: „Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy egy európai gazdasági válság idején is meg tudja őrizni a nyugdíjak értékét”.

A miniszterelnök – aki egyben az Idősügyi Tanács elnöke – az elmúlt másfél-két év egyik legfontosabb kormányzati intézkedésének a munkahelyvédelmi akciótervet nevezte, amelynek részeként járulékkedvezményt kap az 55 év feletti munkavállalót alkalmazó foglalkoztató. Közölte, már rendelkezésre állnak az előző évi adatok, s tájékoztatása szerint 370 ezer 55 évnél idősebb embert segített álláshoz ez a kedvezményrendszer.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.