Szerdán dönthet a kormány a nyugdíjemelésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetgazdasági minisztérium már kiszámolta, mennyivel lesz nagyobb az infláció a tervezettnél.


A kormány tartja magát korábbi ígéretéhez, és minden körülmények között garantálja a nyugdíjak értékállóságát – mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A bérek emelkedése miatt elképzelhető, hogy jövőre magasabb lesz az infláció a korábban tervezettnél, így a 2017-re szóló nyugdíjemelés is nagyobb arányú lehet – közölte Varga Mihály. Mint mondta, a szükséges számításokat a kormányzat már elvégezte, a nyugdíjakat érintő kérdésekről így hamarosan megszülethet a végleges döntés. A kormány akár már a szerdai ülésén határozhat az ügyben – olvasható a lapban.

Korábban Orbán Viktor miniszterelnök a tervezett 0,9 százalékos emelés 1,6 százalékossá módosításáról beszélt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.