Jön a tablet-pénztárgép


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tableten működő online pénztárgépet engedélyezett a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.


A Laurel cégcsoport közleménye szerint az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy PC-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Emellett az új eszköz olcsóbb, mint a hasonló tudású, PC-alapú rendszerek – közölte a társaság.

A rendszer alapja egy Windows alapú tablet, amelyre a cég Laura kasszaszoftverét telepítik. A tablet, összekapcsolva az adóügyi nyomtatóval teljes értékű pénztárgépként működik – idézi a közlemény Bessenyei Istvánt, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetőjét.

Az új megoldást elsősorban azoknak a vállalkozásoknak ajánlják, ahol nem kell rövid idő alatt nagy mennyiségű bizonylatot nyomtatni.

A Laurel cégcsoport közleményében szakértőkre hivatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a pénztárgépcsere újabb hulláma mintegy 50-60 ezer vállalkozót érinthet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.