Kétmilliárd hívás mobilról – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Immár csaknem 12 millió mobil-előfizetés áll szemben a 3,1 millió vezetékes fővonallal. A mobil adatforgalom a második negyedévben megközelítette a 30 ezer terabyte-ot. Az InfoTandem infografikája.


Alig találni már olyan mutatót a hazai távközlési statisztikák között, amelyben a vezetékes telefonálás számai egyáltalán összevethetőek lennének a mobilosokkal, pláne olyat, ahol érdemben vezetnének előttük. A KSH kimutatásai szerint az előfizetések számában csaknem négyszeres a különbség a mobil javára, amely szegmensnél ez a mutató 2017 második negyedévében megközelítette a 12 milliót (egész pontosan, minimális emelkedéssel, 11,9 millióig jutott), így az összes előfizetésből immár 79,1 százalékkal részesedik. A kezdeményezett hívások számában még sokkal nagyobb, valóban nagyságrendi a különbség: a bő 200 milliós (időben csökkenő trendet kirajzoló) vezetékes hívás a 2 milliárdot is meghaladó mobilos mögött kullog. Szintén drasztikus, közel hatszoros a differencia a kezdeményezett hívások időtartamában is: míg mobilról április–júniusban mindösszesen 5,7 milliárd (!) percet beszélgettünk, addig hagyományos telefonról „csak” szűk egymilliárdot.

Amiben a hagyományos technológia még mindig vezet, az az alkalmankénti beszélgetések átlagos hossza, amely vezetékes telefonról 4,6 percet, míg mobilról indítva csak 2,7 percet tesz ki. Ez főként a gyakran díjmentes, hálózaton belül történő beszélgetést és érdemi ingyenes idősávot is tartalmazó vezetékes csomagok elterjedésének köszönhető. Amúgy a vizsgált negyedévben egy vezetékes fővonalra (internet hívások nélkül) 69 beszélgetés jutott, miközben egy mobil-előfizetésre 174 darab. Mindkettő csökkent valamelyest a bázisidőszakhoz képest, előbb 6, utóbbi 3 hívással.

A 12 milliós mobilállományon belül a havidíjas előfizetések aránya – részben azért, mert a feltöltőkártyás előfizetéssel bíró ügyfelek egy része is átvált szerződéses csomagra – egyre emelkedik, már 7 millió fölött van. Az efféle szolgáltatások percdíjai sok esetben alacsonyabbak a pre-paid konstrukcióknál, és gyakorta adatforgalmat is kínálnak a felhasználók számára. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a mobil-adatelőfizetések száma, illetve adatforgalma is folyamatosan emelkedik. Utóbbi az idei második negyedévben megközelítette a 30 ezer terabyte-ot, ami 69 százalékos felfutásnak felel meg 2016 azonos

időszakához képest. Az összes adatforgalom négyötöde ma már a negyedik generációs technológián (4G/LTE) keresztül zajlik. Április és június között 468 millió SMS-t és 5,9 millió MMS-t is továbbítottunk a hálózaton.


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.