Magyar techcégek a régió legjobbjai között


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Négy magyar cég került fel a Deloitte közép-európai Technology Fast 50 listájára, amely a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja – közölte a Deloitte. 


A lista a cégeket a megelőző négyéves időszakban elért árbevétel-növekedésük alapján rangsorolja, vagyis a 2016-os lista összeállítása során a 2012 és 2015 közötti árbevétel-adatokat használták fel.

A vizuáltechnikával és új médiás megoldásokkal foglalkozó Innovatix Kft. 1070 százalékos növekedéssel tizedik lett, rajta kívül a telekommunikációs fejlesztésének köszönhetően gyarapodó Endeavour Team Kft. (868 százalékkal, 12. hely), az okostelefonos szoftvereket fejlesztő Attrecto Zrt. (764 százalékkal, 17. hely) és a webáruházzal, valamint okosvilágítással és világítástervezéssel foglalkozó JCQ Hungary Kft. (479 százalékkal, 30. hely) került fel az 50-es listára. 

Az első helyet egy lengyel technológiai, marketing és szoftvercég, a Codewise szerezte meg azzal, hogy négy év alatt 13 052 százalékkal tudta növelni árbevételét. Második helyen a szintén lengyel CodiLime szoftvercég végzett, 5038 százalékos bevétel-növekedéssel.

 

A 2016-os rangsorban az első tíz helyezett közül kilenc az idén először került a listára, összesen 43 vállalat új szereplő, és a rangsorban az IT és digitális megoldások területét képviselő cégek dominálnak. Közép-Európa ötven leggyorsabban növekvő technológiai vállalatának átlagos növekedési rátája 2015-höz képest 560 százalékról 1057 százalékra nőtt az idén. Az átlagos növekedés legutóbb 2012-ben haladta meg az 1000 százalékot, ami egyértelműen alátámasztja a technológiai szektor növekedését és jelenlegi potenciálját – írták. 

A Deloitte közleménye szerint az idei 50-es rangsorban tizenegy ország képviselteti magát: Lengyelország 17, Csehország 7, Horvátország 6, Szlovákia 5, Magyarország és Románia 4-4, Litvánia 3, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Szerbia és Szlovénia pedig 1-1 vállalattal. 

Az idén a leginnovatívabb technológiával új kategória is került a versenybe. Ez a díj olyan vállalkozásnak jár, amely lehet, hogy nem került az ötvenes listára, de egyedi és innovatív terméke vagy szolgáltatása forradalmi hatást gyakorolt a piacra, esetleg teljesen átalakította a korábbi működési modellt. Az első díjazott ebben a kategóriában a lengyel HiProMine lett, amely rovaralapú technológiát alkalmaz olyan területeken, mint a hulladékkezelés, az élelmiszergyártás, illetve az állati takarmány- és trágyagyártás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.