Nem állnak a digitális átalakulás élére a felsővezetők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások csak nagy nehézségek árán képesek értékteremtésre, miközben figyelmen kívül hagyják a technológia és az emberi tényező alapvető integrálásának kérdését – ezt mutatják a PwC 2017. évi Digitális IQ felmérésének eredményei. A kutatás képet ad arról, hogy a cégek világszerte hogyan igyekeznek elhárítani a gyors ütemben zajló változások negatív hatásait azáltal, hogy javítják digitális éleslátásukat és képességeiket.


Az idén tizedik alkalommal végzett Digitális IQ felmérés, amely az új technológiák üzleti átvételében mutatkozó trendeket vizsgálja, most arra keres választ, hogy a cégek hogyan igyekeznek a legtöbbet kihozni a digitális technológiai beruházásaikból – ha egyáltalán képesek erre. Az elmúlt tíz évben a PwC felméréseiben azt a kritikus kérdést tette fel a cégvezetőknek, hogy vállalkozásaik hogyan maximalizálják digitális beruházásaikat, és hogyan profitálnak belőlük. A vállalatok számára a technológiai beruházási lehetőségek egyre szélesebb köre érhető el, az azonban, hogy ezek a beruházások megfelelően hasznosulnak-e, továbbra is általános probléma, amelyet az elmúlt évtizedben nem sikerült enyhíteni.

Az idei, 2216 üzletember és technológiai cégvezető részvételével készült felmérés eredményeiből megismerhetők a vállalatvezetők előtt álló kihívások. A legfontosabb megállapítások a következők:

A technológia mellett az ügyfelek és munkavállalók szerepe (a CDO-kat /chief digital officer/ és CIO-kat /chief information officer/ is beleértve) és a kialakulóban lévő technológiákhoz való alkalmazkodási képességük is döntő fontosságú a digitális átalakulás előmozdításában – a pénzügyileg legjobban teljesítő vállalatok vezetőinek nagy többsége (82%) szerint a digitális beruházások és innováció szempontjából a legfontosabb az emberi tényező.

A legjobban teljesítő vállalkozások a „digitális” szó jelentését tágabban értelmezik – a legjobban teljesítő cégek 30%-a szerint az informatikánál többet foglal magában, szemben a válaszadók 16%-ával, akik úgy vélik, hogy a „digitális” és az informatika ugyanazt jelenti.

A felsővezetők a digitális technológiai beruházásokban az elmúlt tíz év során egyre aktívabb szerepet vállaltak, ugyanakkor nagy részük továbbra sem tart ott, hogy a változások élére álljon. Tíz éve a cégek egyharmada nyilatkozott úgy, hogy vezérigazgatójuk a digitális átalakulás élharcosa, ez az arány azonban 2017-ben – amikor a cégvezetők már a zavaró tényezők elhárításáért és az átalakulás előmozdításáért is felelősek – még mindig meglepően alacsony (68%). Ráadásul számos válaszadó véli úgy, hogy más felsővezetők nem vállalnak részt a digitális átalakulásban.

Attól függetlenül, hogy magas digitális IQ-val rendelkeznek-e vagy sem, a legtöbb vezető feltételezi, hogy a digitális technológiai kezdeményezések transzformatív hatást váltanak ki – közel háromnegyedük (73%) a bevételek növekedését nevezte meg mint a digitális technológiából származó legfontosabb előnyt, ezt követte a nagyobb nyereség (47%) és a költségcsökkentés (40%). 

Miközben a technológiai beruházások növekedtek, ma kevesebb vállalat rendelkezik külön olyan csapattal, amelynek feladata az újonnan megjelenő technológiák és innovációs lehetőségek feltárása, és a válaszadók közel fele (49%) továbbra is a rendelkezésre álló eszközök értékelése alapján dönt az új technológiák bevezetéséről, ahelyett, hogy konkrét üzleti igények alapján, proaktív módon tárna fel új innovációs lehetőségeket (40%).

 

„A digitális IQ ma egészen más jelentéssel bír, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdtük ezt a kutatást” – mondta Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa. „Ma a cégvezetők számára elérhető technológiák spektruma és sokszínűsége óriási, és valamennyi felsővezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy melyek a vállalata stratégiájához legjobban illeszkedő technológiák, és melyekbe érdemes befektetni. Az innovációs kultúra kialakítása – vagyis a digitális IQ növelése – nem kis feladat, de minden cég számára szükséges, amennyiben sikerrel akarja felvenni a versenyt a mai, start-upok által keltett kihívásokkal teli piacon.”

Az idei Digitális IQ felmérés azt mutatja, hogy sok vállalatnak továbbra is nehezére esik digitális IQ-ja növelése. Tisztában vannak azzal, hogy a digitális képességek a siker döntő összetevőjét képezik, és hogy a kialakulóban lévő technológiákban rejlő lehetőségeket meg kell ragadni. A vezetők számára azonban továbbra is kihívást jelent vállalataik átalakítása, ami ahhoz lenne szükséges, hogy a digitális technológiát valóban a vállalati kultúra részévé tegyék. A felmérés értékeli ezeket a kihívásokat, és betekintést nyújt a következő témákba:

Mely kialakulóban lévő technológiák vonzzák a legtöbb befektetést az egyes iparágakban?
A cégvezetők szerint mely technológiák okozzák a legnagyobb átalakulást üzleti modelljeikben?
Mi várható a technológiától a változás ösztönzése és az üzleti eredményesség növelése szempontjából, továbbá mik a PwC meglátásai a technológia-átvétel célját illetően?
A digitális technológiákba történő befektetések kihasználásához szükséges szociális készségek, és ami az innovációs kultúra és a digitális érzék kialakításához kell?

„Manapság rendkívül fontos, hogy a vállalatok beruházzanak a digitális megoldásokba, ha sikeresek akarnak lenni. A vállalatok azonban riasztó arányban vallanak kudarcot abban a tekintetben, hogy nem képesek a digitális technológiai beruházásaikat üzleti eredményekre váltani. Még ennél is fontosabb, hogy végiggondolják, technológiai beruházásaik hogyan válhatnak a jelenlegi és az új üzleti modellek és a pénzügyi eredmények hajtóerejévé” – mondta Kerekes Antal. „A magas digitális IQ valójában az integrációról szól, és megköveteli, hogy a kirakós játék darabjaihoz hasonlóan összeillesszük az üzletmenetet, az ügyfelek és a munkavállalók elvárásait, és a technológiát – annak érdekében, hogy egyetlen koherens, az átalakulást szolgáló megoldást hozzunk létre. Ez az, ami egy vállalatot igazán versenyelőnyhöz juttat.”


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.