Üzlettel igazán sikeres a webáruház


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az online vásárló tudatos, a piac zsúfolt, a nemzetközi szereplők boríthatnak sok mindent.


Hat szektor osztozik az online kiskereskedelmi forgalom kétharmadán, a forgalom döntő részét pedig a hagyományos üzlettel is rendelkező webáruházak viszik el – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatásából. A vizsgált hat szektor 2013-as forgalma meghaladta a 133 milliárd forintot, ami 67 százaléka a teljes tavalyi, mintegy 200 milliárd forintot kitevő online kiskereskedelmi forgalomnak – mondta el Madar Norbert, a GKI Digital Kft. üzletágvezetője.

A hat szektor 133 milliárd forintos forgalmának felét teszik ki a műszaki és számítástechnikai cikkek, 20 százalék a játékok és kultúra termékkör, például a könyvek részesedése, a ruházati, sport és divatkiegészítő termékek 12 százalékkal, a szépség-egészség termékkategória 10 százalékkal, az otthon, kert kategória pedig 8 százalékkal részesedik.

Az elemzést első ízben készítették el, a jövőben pedig negyedévente publikálják a tervek szerint.

Számviteli változások, felkészülés a beszámolókészítésre és a tao-bevallásra

Szakmai fórum és képzés: 2014. március 25.

  • Könyvvizsgálóknak: 2 kreditpont
  • Adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek: 4 kreditpont

Jelentkezzen most!

Az elemzés szerint mintegy 3500-4000 magyar nyelvű áruház van az interneten, ezek közül 2000-2500 az aktívan működő. A kutatássorozatba 550 áruházat vontak be.

Az érintett hat szektor szereplőinek 49 százaléka rendelkezik a webáruház mellett hagyományos üzlettel is. További 31 százaléknak van valamilyen saját átadópontja, és csak 20 százalék számít tisztán online kereskedőnek. Az üzlettel is rendelkező webáruházak a forgalom 87 százalékát viszik el.

A vásárlások átlagértéke a hat szektorban 12 ezer forint, míg a teljes online kiskereskedelemben 8300 forint. Mindkét érték jelentősen meghaladja a hagyományos kiskereskedelem 3 ezer forint körüli, egy vásárlásra jutó átlagértéket.

A kutatásból kiderült az is, hogy a szereplők véleménye szerint az online értékesítés területén egyáltalán nem könnyű új szereplőként megjelenni, és az első egy-két évet túlélni. Tanulságként levonható az is, hogy az internetes kereskedelemben nő a személyes átvétel szerepe, továbbá, hogy az online vásárlók tudatosak és felkészültek, előre tervezetten keresik a kiszemelt terméket.

A kutatás készítői arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazainál alacsonyabb áfával dolgozó külföldi szereplők versenyelőnnyel rendelkeznek a magyar piacon, továbbá a nagy nemzetközi szereplők, például az Amazon megjelenése is fenyegetést jelent a szereplőkre.

(Forrás: MTI)

Adó-kódex Számvitel 2014

A márciusban megjelenő kiadvány a számviteli változások gyakorlatias, példákkal illusztrált magyarázatait és a hatályos számviteli számviteli törvényt is tartalmazza. Megrendelés itt

Rendelje meg a TB és a Számviteli kódexet együtt, egy kiadvány áráért!

 


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.