67 találat erre a kulcsszóra: élelmiszerárak

2023. szeptember 28.

Nyugdíjemelésről döntött a kormány

…ez segítség egy olyan évben, amikor ugyan sikerült féken tartani a rezsiköltségeket a családok számára, de az élelmiszerárak emelkedése jelentős – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten….

2023. augusztus 8.

Csökkent, de még mindig vágtat az infláció

Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva – jelentette kedden a Központi…

2023. augusztus 3.

GVH: az árversenyt segítik a versenyhatóság javaslatai

A Gazdasági Versenyhivatal a tartós élelmiszerekre kiterjedő, most lezárult gyorsított ágazati vizsgálatában megfogalmazott javaslatai erősítik az élelmiszerek hazai alapanyag-előállításának, gyártásának és kereskedelmének piaci versenyét, ezzel hozzájárulnak az élelmiszerárak csökkenéséhez -…

2023. július 31.

Az ex-árstopos terméket is érinti majd a kötelező akciózás

Az intézkedés egyszerre védi a családokat és a nyugdíjasokat a háború és szankciók miatt megemelkedett élelmiszeráraktól, valamint hozzájárul, hogy tovább csökkentsük a szankciós inflációt. Az élelmiszerek kötelező árakciózása június 1-jén…

2023. július 28.

Orbán: a multik árspekulánsként emelik az árakat

…az import élelmiszerárakat is emelik, és amíg a magyar termékek árának növekedéséből egy rész legalább visszamegy a magyar gazdákhoz, az import élelmiszerárak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan. Hangsúlyozta: ez egy szimpla…

2023. június 15.

Szigorított az Európai Központi Bank

…az energia- és élelmiszerárak nélkül számított inflációs prognózist különösen az idei és a jövő évre felfelé módosították, aminek hátterében a múltbeli felfelé irányuló meglepetések és a teherbíró munkaerőpiac kapcsán a…

2023. június 13.

EY: egyre nagyobb gond a megélhetés

…és ételrendelésre (44%), közel felük (49%) pedig csak a legszükségesebb árucikkeket szerezné be. A fogyasztók döntő többsége (79%) érzékeli az élelmiszerárak emelkedését, és azt tapasztalja (74%), hogy egyes márkák csökkentették…

2023. május 12.

Romániában 11,2 százalékra lassult az infláció

Éves összevetésben a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak nőttek, átlagosan 19,84 százalékkal, míg a nem élelmiszer jellegű termékek 5,83, a szolgáltatások pedig 10,64 százalékkal drágultak. A fogyasztói árak emelkedése nem állt…

2023. május 9.

Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer

…az infláció, az élelmiszerek árcsökkenése pedig még korábban, decemberben elkezdődött, a bolthálózatok mára már egymásra licitálva jelentik be a kedvezményeket – áll a közleményben. Annak érdekében, hogy az élelmiszerárak tovább…

2023. január 20.

Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a GVH a tejpiacon

…százalékkal, a tejterméké 79,2 százalékkal emelkedett az előző év decemberéhez képest. Az év utolsó hónapjában az élelmiszerárak éves viszonylatban 44,8 százalékkal nőttek. A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónapja…