106 találat erre a kulcsszóra: Emmi

2021. november 5.

Emmi: a kormány támogatja a látássérültek munkavállalását

Simon Attila István emlékeztetett, az év elején lépett hatályba a fogyatékos személyek támogatásról szóló törvény azon módosítására, amely rögzíti azt, hogy a látássérült emberek elemi rehabilitációra jogosultak. Az 2021-es költségvetésben…

2021. augusztus 16.

Esélyteremtő call centert adtak át Miskolcon

A rendezvényen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy esélyt kell teremteni a megváltozott munkaképességűeknek: a kormánynak az a filozófiája, hogy azok az…

2020. január 6.

Idén is folytatódik a Nők 40 program

…értékű nyugdíj folyósítása mellett is együtt lehetnek az unokáikkal, a családdal. Az Emmi tájékoztatása szerint évente 30 ezer nő választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíj-megállapítás mintegy hatodánál igénylik…

2020. január 3.

Meddőségi kezelések: csak júliustól lesznek ingyenesek a gyógyszerek

…Emmi a közleményben kitért arra, hogy 2020-tól TVK (teljesítményvolumen-korlát) mentesen számolhatják el a közfinanszírozott intézmények a beültetéseket. „A múlt év végén gyarapodott az állami fenntartású meddőségkezelési intézetek száma, napjainkban már…

2020. január 3.

Rétvári: már elérhető a nagyszülői gyed

…idén erre a célra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre – ismertette az államtitkár. Az Emmi korábbi közlése szerint a juttatást egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti fel, de akár több…

2019. december 12.

2,8 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak

…Emmi közölte: a nyugdíjak értékének megőrzését törvény garantálja, ezért ha a 2020-as éves infláció magasabb lenne a tervezettnél (2,8 százalék), akkor azt az év vége felé nyugdíjkiegészítéssel kompenzálja az állam….

Érik a pedagógussztrájk
2019. október 25.

Érik a pedagógussztrájk

…Latorcai Csabával, az Emmi közigazgatási államtitkárával is. A vitatott kérdésekben ugyan nem tudtak megállapodni, de egy újabb tárgyalási fordulót tűztek ki november 11-ére – jelezte az érdekvédő. Szabó Zsuzsa a…

2019. augusztus 23.

Már folyósítják a szeptemberi családi pótlékokat

…az ellátás összegét, a postai kézbesítés is megkezdődik pénteken, amennyiben a címzett nem tartózkodik otthon, a Magyar Posta értesítőt hagy arról, hogy hol és mikor vehető fel a támogatás. (EMMI)…

2019. augusztus 21.

Ötszáznál többen igényeltek bölcsődei támogatást

Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az…

2019. augusztus 10.

Emelkedik a gyógyászati segédeszközök támogatása

Tovább emelkedik a gyógyászati segédeszközök támogatása, jövőre már 73,8 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára….